|
Lelkesen vagy lélektelenül
Lelkesen vagy lélektelenül
Jn 20,19-23 Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek, be volt zárva a zsidóktól való félelem miatt, eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: ,,Békesség nektek!'' Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, amikor meglátták az Urat. Aztán újra szólt hozzájuk: ,,Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.'' Amikor ezt mondta, rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: ,,Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.''
A Szentháromság harmadik tagjának nyílt "színrelépése" az evangéliumokban a "biflázó" típusú keresztényekben ritkán váltja ki az azonnali megértés érzését. Minden bonyolultabbá válik, s miután az ún. "egyszerű életvitelt" szeretők napjait már úgyis bonyolultabbá tette a krisztusi szabályok megismerése, az adminisztratív szemlélet alapján talán joggal is gondolnak arra, hogy az új szereplő újabb szabályokat és bonyodalmakat jelent puszta léténél fogva.
Ha az adminisztratív keresztényeket nehéz meggyőzni arról, hogy az evangélium ismerete kevés ahhoz, hogy valaki kereszténnyé legyen, akkor mennyire türelmet- és embertpróbáló feladat annak a kivárása, amíg vagy előbb vagy utóbb vagy sohasem jön rá a delikvens arra, hogy a lélek hogyan is éltet!
Mikor tudja majd alkalmazni a nagyszerű hétköznapi szófordulat kontráját a lelketlen magatartásról, mely teljesen legális és jogszerű lehet ugyanakkor? Mikor ismeri fel, hogy a lelkes azért lelkesedik, mert meggyőződése, megerősítése van afelől, hogy amit tesz, az jó? Mikor születik meg a bérmálás, a konfirmálás eredménye a hétköznapokra, a szóhasználat szerint ugyan aprópénzre váltva, de a másik számára életmentő adományként?
Vajon felismeri-e, hogy a bűnbocsánat "lelketlenül" elképzelhetetlen, a küldetés kivitelezhetetlen, a fenyegető ellenállás legyőzhetetlen?
A hitnek kevés területén van annyira nagy szükség a megtapasztalásra, mint itt, ugyanakkor kevés területen vagyunk annyira kiszolgáltatva az általunk esetlegességnek tartott élmények hatásának, még elgondolkozva a secularis accelereláció és a késői társadalmi érés megtapasztalt változásán is. S hogy az egyház mégis "belemegy" a rutinszerűen is felfogható vallási életen túli eseményekbe, jelzi annak szükségességét és valamennyire az adminisztratív hierarchiától való függetlenségét.
A létnek a lélekkel való találkozása eredményezte teljesség minden tapasztalattal együtt a keresztény életfejlődés legnagyobb, egyik legmaradandóbb és visszavonhatatlan tapasztalata, felelősség mindkét irányban és olyan lelkesedés, ami nélkül itt a világban sem úgy mennek a dolgok, ahogyan kellene. Ami nélkül izzadtságszagú a lét és az állandó, a következő pillanattól függés esetleges félelme szövi át minden porcikánkat, akár most mutatjuk, akár később, utólag, a ma divatos utólagos ("voltam én is") beismerések mondatai közé rejtve valljuk be másoknak.
- DI -
|