CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2006. jĂşnius 06., kedd 12:51


Perkovátz Tamás két kérdést tesz fel szavazásra a soproniaknak.

Nyílt levél, kiadvány, szavaztatás a Deák-tér ügyben

Perkovátz Tamás két kérdést tesz fel szavazásra a soproniaknak.

 Perkovátz Tamás helyi vállalkozó, a Perkovátz-ház Baráti Köre vezetője a Deák tér elkezdett rekonstrukciója, illetve a rekonstrukciós terv körüli eseményekhez kapcsolódva a közelmúltban szavazást kezdeményezett Sopronban.

Ehhez kapcsolódva az összes soproni háztartásba eljutatta azt a kiadványt, amelyben – többek között – a város polgármesteréhez címzett – a legutóbbi helyi közgyűlésen a képviselőtestületnek is kiosztott –nyílt levél is olvasható, továbbá az a  szavazószelvény, amely két javaslat között kínál fel választási lehetőséget. A szavazólapokat a Perkovátz-ház előtti urnába lehet bedobni. A vállalkozó azt is elmondta pénteki sajtótájékoztatóján, hogy a szavazatokat gyűjtő urnát megfigyelőkamera őrzi.

A szavazatokat június végéig lehet bedobni a Széchenyi téri urnába, azt követően a szervező az eredményt nyilvánosságra hozza.

Perkovátz Tamás a közelmúltban azt is bejelentette, hogy ,,Káspár Teréz és Káspár Hermina – a Deák tér felújításáért” névvel bankszámlaszámot nyitott, amelyre egymillió forintot adományozott a Deák tér méltó felújítása érdekében.

 Az előzetesen több alkalommal is tiltakozó akciót szervező Deák Tér Fórum szerveződés minden jogorvoslati lehetőséget kihasznált. A téren a munkák május elején megkezdődtek.

(cyberpress)