|
Felavatták Ágoston Ernő emléktábláját
Felavatták Ágoston Ernő emléktábláját
Ágoston Ernő
festőművész-rajztanár emléktábláját
avatták fel ma a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ falán.
Az
eseményen köszöntőt Walter Dezső polgármester mondott, a Soproni
Városszépítő
Egyesület nevében Dr. Kubinszky Mihály professor emeritus méltatta
Ágoston Ernő
munkásságát, akinek emlékét a festőművész egykori tanítványaként Giczy
János
festőművész idézte fel.
***
Dr. Kubinszky
Mihály: Ágoston Emő emléktáblájának avatására 2006. június 8-án.
Ismét azért gyűltünk össze,
hogy városunk egy értékes
egyéniségének emlékét megörökítendő avassunk táblát. Ágoston Ernő
emlékét
idézzük.
Nem voltam tanítványa, koromnál fogva nem
lehettem még
barátja sem. De kapcsolatba kerültem Vele, amikor 1951-ben a város,
mint pályakezdő
fiatal mérnököt meghívott engem abba a bizottságba, mely az akkor újból
alakuló
műemlékvédelemnek országos viszonylatban is értékelt városi szervezete
lett. Ez
a bizottság volt a kapocs a hatósági jogkört nyert műemlékvédelmi
intézmény és
a műemlékvédelem jelentőségét, hivatását lépésről-lépésre egyre inkább
érzékelő
társadalom között. Tagjai sorába ezért különböző foglalkozású
képviselőket
kértek fel. Ágoston Ernő ennek a testületnek Sopronban bizonyára az
egyik
legjelentősebb, legaktívabb, minden kérdéshez pozitív hozzáállást
tanúsító
tagja volt.
Markáns arcéle, komoly, elmélyült
intelligenciát
sugárzó tekintete, egyszerű viseletben is elegáns férfias megjelenése,
és az
elengedhetetlen cigaretta maradtak meg róla emlékemben.
Rajztanár volt. Nagy a
felelőssége és nagyok a
lehetőségei a középiskolai rajztanároknak. Hiszen nekik kell felismerni
a
művészi, s részben a műszaki életpályákra induló fiatalok között a
tehetségeket, hogy buzdítsák, mintegy pályára helyezzék őket. Fokozott
volt ez
a felelősség Ágoston Ernő korában, amikor a felsőoktatási felvételi
rendszer
még nem alakult ki, amikor a társadalomban átalakulás révén a korábban
túlsúlyban a jogtudományok és a katonaság felé törtetőkkel szemben
jelentősebb
lett a műszaki pályát választók hányada, ujjá kellett építeni a
háborúban
megtépázott országot. És meg kellett tanítani az embereket arra, hogy
megismerjék és értékeljék a szépet. Ennek leghatásosabb eszköze az a
rajziskolai rendszer volt, melyet éppen ennek a háznak a falai között
többek
között Ágoston Ernő oltott az emberekbe. Miként Kodály a zenét, úgy a
rajziskolák a látványt ismertették meg, vele együtt a látvány
megörökítésének
metodikáját.
Az emléktábla híven fejezi ki az idézett
tanár
munkálkodásának lényegét, rajztáblát mutat, még a rajzszegek is
hiánytalanul
bele vannak szúrva. Hála ezért a figyelemért az alkotó művésznek, Kutas
Lászlónak.
Nem az én tisztem, hogy Ágoston Ernő
rajzi-festészeti
munkásságát itt értékeljem, de azt mégis meg szeretném említeni, hogy
reám
milyen nagy hatást gyakorolt az a mai napig a városházán megőrzött
szénrajz-sorozata, mely a város történetét mutatja be. Megítélésem
szerint
magas művészi érétkű, örökérvényű alkotás ez. Nagyon fontosnak tartanám
ennek
nyomtatott kiadását és terjesztését, az alkotó művészt és a várost
egyaránt
jellemezné, gazdagítaná, felemelné.
Tagja volt a Városszépítő Egyesületnek,
kortársa s úgy
hiszem barátja nagynevű elődünknek, Heimler Károlynak. Ezért is kell
köszönetet
mondanom Egyesületünk nevében is mindazoknak, akik ennek az
emléktáblának a
készítését és elhelyezését segítették, finanszírozták és lehetővé
tették.
***
Giczy János
festőművész, Ágoston Ernő volt tanítványának emlékezése
Ágoston Ernő
festő, grafikus, rajzpedagógus jelentős
alakja volt Sopron művészeti életének a múlt század első felében.
Jövőre lesz ötven
esztendeje, hogy odakint nyugszik a
Szent Mihály temetőben. E városban mondani szokás, az elhunyt festőknek
bizonyos időközönként kijár egy emlékkiállítás, esetleg emlékülés, neki
csak a
rendszerváltozás idején, születésének századik évfordulóján jutott
először egy
a Lábasházban, Askercz Éva rendezésében, 1989-ben.
Az elmúlt esztendőben azután
Winkler Barna – budapesti
mérnök, városunk fia – mutatta be munkáit a HAP Galériában Budapesten,
majd
ismét idehaza a Lábasházban. Bár sokáig nemigen láthattuk munkáit, e
kiállításokon a viszonylag töredékesnek, kihagyásosnak látszó
munkássága, képei
semmit sem vesztettek régi fényükből. Ma is igaz az, amit állítólag a
temetésen
Horváth József festőművész mondott, festőtársát, barátját búcsúztatva:
„Meg kell, hogy feddjelek téged, mert keveset festettél, de meg kell,
hogy
dicsérjelek, mert amit festettél, az ki fogja állni az idők próbáját.”
A temetés idején nem laktam
Sopronban, így
hallomásból, másoktól átvéve tudom e szavakat idézni. Ha így mondta
Jóska
bácsi, igaza lett. Ma mi is így látjuk.
Most, hogy itt állunk
emléktáblája előtt, nemcsak a kiváló
festőnek, s talán még kiválóbb grafikusnak emlékét idézzük e nem éppen
művészetkedvelő korban, hanem a tanárét is, aki sokunkat elindított a
művészi
pályán a negyvenes-ötvenes esztendőkben. Ezt az iskolát, ahol minket
tanított,
a Rajziskolát ő vezette 1947-től haláláig. Afféle szabadiskola volt
több
műkedvelő festővel, rajzolgató emberrel, néhány diákkal. Az utóbbiakat
a Tanár
úr nagy odafigyeléssel oktatta, vezette be a képzőművészet titkaiba. Az
épület,
ahova jártunk nem a Kaszinó volt, (ahogy akkor nevezték ezt az
épületet), hanem
a Gambrinus vendéglő első emelete, a Fő térre néző oldalon, ott ahol
erkély
van. Oda vitt el engem is Mühl Aladár, a jeles
akvarellista, – nekünk énektanárunk – mikor meglátta az osztályunk
falán a pitt
krétával, krétával rajzolt képemet, egy Petőfi portrét.
Kora tavaszi, vagy késő téli este volt.
Villanynál
rajzoltak az ittlévők. A Tanár úr leültetett a modell elé rajzolni.
Szénnel
rajzoltunk mindnyájan. Elkezdtem a rajzot. Később visszajött, megnézte,
azután
leült a helyemre, s elkezdte a „korrektúrát”, az én tanításomat.
Elmondta,
megmutatta, hogyan kell a fejet rajzolni. Amit tőle hallottam, más,
több,
mélyebbre hatóbb volt, mint amit eddig tudtam.
Lassan-lassan eljutottam a
látottak-hallottak után
oda, hogy a festés és rajzolás egyfajta absztrakciós
folyamat is, melynek
során a látott dolgok átlényegülnek művészi formává, s e forma nélkül
nincs
művészet. Ez az eljutás persze hosszú folyamat volt, de itt, Ágoston
Ernő
vezetése alatt kezdődött ezekkel a szénrajzokkal. Mert a rajz, a vonal
ezen
dolgok rendezője,
alaptevékenység. Állítólag Tintoretto, a nagy velencei festő
mondta,
hogy a rajzot kell kitalálni a képnél, a festék megvehető a piacon.
Néhai Supka Manna művészettörténész
asszonytól, többszörös kiállítás-megnyitónktól hallottam ezt az
anekdotát.
1947 az alapítási év és 1957
között hatan vagy heten
kerültünk a Képzőművészeti Főiskolára. Ez bizony jó arány; ahogy
mondani
szokták : ami bizony a tanárt, a mestert dícséri.
Ágoston Ernő munkásságát
töredékesnek mondtam az
előbb, de e megállapításom igazsága talán megkérdőjelezhető, mert az
elmúlt
években két szép festménye is előkerült. Az egyiket Winkler Barnabás
Budapesten
látta meg a Bizományi Áruházban. Nemrégiben egy galériás a domonkosok
refektóriumában rendezett kiállításokon is bemutatott egyet. Nem
ártana, ha
valaki jobban utána tudna nézni Ágoston Ernő egykori előfordulási
helyeinek,
hátha újabbak is előkerülhetnének műveiből. Mert bizonyára lehetnek még
szép
számmal.
Vagy nem kellene azon gondolkodni,
hogy legalább egy monográfia megírására,
kiadására kellene valamiféle alapítványt tenni?
Giczy János, Kubinszky Mihály,
Walter Dezső polgármester, Kutas László, özv. Mühl Aladárné
|
