CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2006. június 15., csütörtök 22:18


MDF: Kapjanak feleannyit a helyi képviselők!

A képviselők juttatásáról és a Deák-térről

MDF: Kapjanak feleannyit a helyi képviselők!

A választók félrevezetésének tartja a soproni MDF az önkormányzati képviselők számának 20 százalékkal való csökkentését a költségek visszaszorítása céljából. Nagy Tamás június 15-i sajtótájékoztatóján elmondta: ezzel a kis pártok önkormányzati képviseletének kiszorítását érnék el. A helyi MDF társelnöke azt javasolja: az önkormányzati képviselők számának csökkentése helyett, azok juttatását csökkentsék a jelenlegi felére.

Azok, akik valóban ,,komolyan gondolják”, hogy a városért, a közösségi érdekekért szeretnének dolgozni a helyi politikában, ezt, jó lokálpatriótaként a jelenlegi juttatás feléért is meg kell hogy tegyék – vélte Nagy Tamás, aki szerint így a jelenlegi képviselői juttatások 50 százalékát meg lehetne spórolni, és a demokrácia sem sérülne.

A Deák-tér rekonstrukciójával kapcsolatos MDF-es véleményt Oszvald Ferenc, helyi alelnök, a Soproni Városszépítő Egyesület alelnöke fejtette ki.

Elmondta: felelősei vannak annak, hogy hosszú évek alatt a Deák-tér a jelenlegi állapotba jutott. Kifejtette: Rosszul időzített lépések sorozata jellemezte a Deák-tér felújításának történetét. Egyrészt egy már elfogadott tervpályázatról rendeztek fórumot, holott ennek időben fordítva kellett volna történnie. Másrészt jelenleg egy már elkezdett építkezés ellen akarnak egyesek határozottan fellépni.

A helyi MDF javaslata szerint a tér további sorsával kapcsolatosan egy konszenzus-kereső szakmai egyeztetésre lenne szükség, amely során a térnek, és létesítményeinek funkciói átgondolhatók lehetnének. Ehhez a munkához ajánlja fel az MDF a városfejlesztéssel foglalkozó helyi szakértőit.
(cyberpress)