CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: EU

2006. július 03., hétfő 10:56


Kiadvány a Nyugat-dunántúli Régió uniós sikereirõl

Kiadvány a Nyugat-dunántúli Régió uniós sikereirõl

Tíz kiadványban több mint 150 sikeres, európai uniós társfinanszírozású fejlesztési programot mutat be a Nemzeti Fejlesztési Hivatal. A hét regionális és a három tematikus összeállítás – összesen 65 ezer példányban – uniós forrásból készült. A kiadványokhoz – köztük a Nyugat-dunántúli Régió három megyéjének 15 projektjét bemutató brossurához – néhány héten belül a megyei európai információs pontokban, különbözõ rendezvényeken, illetve – elektronikus formában már most – a hivatal honlapján juthatnak hozzá az érdeklõdõk.

A szétosztható keret jóval több mint kétszeresére nyújtott be pályázatot az elmúlt két és fél évben mintegy 35 és félezer magyar vállalkozás, önkormányzat és civil szervezet. Közülük június közepéig 16 és félezren jártak sikerrel: ennyien valósíthatták, illetve valósíthatják meg projektjüket a Nemzeti Fejlesztési Terv pályázatán elnyert, 676 milliárd forintnyi, nagyobbrészt európai uniós támogatással az ország több mint 1800 településén. Az uniós források 49 ezer új munkahely létrejöttét és 136 ezer munkahely megtartását teszik lehetõvé szerte az országban.

A Nyugat-dunántúli Régió három megyéjének pályázói sem tétlenkedtek: a Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjaira mintegy 3 ezer pályázatot nyújtottak be eddig, melyek közül csaknem 1500 kapott európai uniós támogatást, összesen csaknem 55 milliárd forintot. A három megye több mint 700 pályázója pedig a projektje elõrehaladásával már a számláján tudhat 20 milliárd forint pályázati forrást.

Van tehát mit bemutatni a Nyugat-dunántúli Régióban is: Rábapordánytól Szombathelyen át Bagodig, Hévíztõl Kõszegen át Vámosszabadiig mutat be összesen 15 sikeres, példaértékû uniós projektet a Nemzeti Fejlesztési Hivatal most megjelent, régiós kiadványa, amely a http://www.nfh.hu/./index.nfh?r=&v=8680075526&l =&p=nyugatdt internetes címen bárki számára letölthetõ.

N.G.M.