|
Ismét úton
Úton
Mk 6,7-13 Közben magához hívta a tizenkettőt, és elkezdte őket kettesével elküldeni. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett. Meghagyta nekik, hogy az útra vándorboton kívül semmit ne vigyenek; se táskát, se kenyeret, se pénzt az övükben. Sarut kössenek, de ne öltözzenek két köntösbe. Azt mondta nekik: ,,Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott, amíg tovább nem mentek onnan. Ha pedig valahol nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek ki, rázzátok le lábatokról a port is, bizonyságul ellenük.'' Azok elmentek, és hirdették, hogy tartsanak bűnbánatot. Sok ördögöt kiűztek, sok beteget megkentek olajjal, és azok meggyógyultak.
Az evangéliumot nem illik részenként "fontossági" sorrendbe rakni, hiszen az egész szintéziséből bontakozik ki a mondanivaló. Azt persze senki nem vitatja, hogy a maga nemében minden része fontos, a teljes mondanivaló részlete sokszor csak egy-egy meghatározott részből olvasható ki. Az egészbe beillesztett forrásként arra a részre lehet hivatkozni.
Ebből a részletből például határozottan az a kép rajzolódik ki az olvasó előtt, mintha Jézus valamiféle "mozgó egyházat" szervezett volna maga körül. (Nagy divat mostanság - többek között - arra hivatkozni, hogy Jézus nem szervezett semiféle egyházat. Legegyszerűbb fundamentumában tagadni azt, amire sokan azt állítják: Isten igen, egyház nem.) Ő is szinte állandó vándorúton volt, és tanítványait is az első adandó alkalommal vándorként bocsátotta el a szélrózsa minden irányában. Ez az életmód annyira természetes volt már Jézus halála idejére, hogy utána a tanítványok sok mindenen vitatkoztak, de azon az egyen nem; gyakorlatilag ameddig erővel bírták és tehették, mindegyikőjük vándortanítóként terjesztette az evangéliumot.
Talán mondanunk sem kell, hogy az egyház egy része (az idő előrehaladtával egyre kisebb töredéke) megmaradt ilyen mozgékonynak, a többség azonban erőteljesen stacionerré vált. Sok mindenre kell és lehet itt hivatkozni, talán el is fogadható rész-magyarázatként. A huszadik század felismerése azonban, miszerint meg kell mozdulnia az egyháznak, legalább oda kell fordulnia az emberhez is, ha evangelizálni, újra-evangelizálni akar, mintha újdonsággá vált volna.
Biztosan maradtak a tanítványok módszere szerint élők, akik minden nélkül indultak útnak, és voltak, akik a mozgékony életnek társadalmiasítottabb formáit választva vegyültek el az emberek között, hogy kovászként ott erjesszenek, ahol mindenki más is él. A kommunikáció is kifejlesztette az evangélium hirdetésének mobil formáit, az egyház egyre rövidebb latenciával csap le az evangélium terjesztésének újabb lehetőségeire.
Így hát a képletesen az örökkévalóság felé is úton levő egyház, a vándorló nép szinonímájaként immár nemcsak a zsinat dokumentumában vándorol, hanem a valóságban is igyekszik ellátogatni mindenkihez, hogy beteljesedjen rajtuk is a tanítványoknak szóló jövendölés: "Ha valahol betértek","Ha pedig valahol nem fogadnak be és nem hallgatnak meg". Az új tanítás pedig kiűzheti a befogadó családokból-közösségekből az ugyancsak "modernizálódott" ördögöt, megmentheti őket a fogyasztói társadalom és a kommunikációval erősödő hazug politikai hatalom függésétől, igazi értékeket és új életet nyújthat mindazoknak, akik hajlandók az evangélium fényében újragondolni minden külsődleges kényszer nélkül az életet.
Igen, tudom, hogy nagyon sok még a lerázandó por. Tudom, hogy nagyon sokan gondolják még úgy, ha megfogják a saját hajukat, képesek kihúzni magukat a kátyúból. Jézus sem ígért teljes és általános megtérést, csupán azt állította, hogy a mozgó egyház az, amely olyan mennyiségben képes hirdetni az evangéliumot, ahol már annak ereje is hatni tud az értelmes emberre, a hirdető személyétől függetlenül, csak Isten dicsőségére.
És ki merné tagadni, hogy erre, éppen erre most nagyon nagy szükség van?!
- DI -
|