CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2006. augusztus 13., vasárnap 22:58


Új irodát nyitott a Civil Összefogás

a Színház u. 33. szám alatti iroda hétköznaponként 9 és 16 óra között tart nyitva.

Új irodát nyitott a Civil Összefogás

 Iroda-avató sajtótájékoztatót tartott augusztus 11-én a Szövetség Sopronért Egyesület és a Soproni Védegylet a Színház u. 33. szám alatti új székhelyén.

 Forrás Béla, a Szövetség Sopronért Egyesület alelnöke elmondta: az több évig a Dorfmeister utcában volt a székhelye, mivel júliusban együttműködési megállapodást kötöttek a Soproni Védegylettel, úgy döntöttek, hogy egy nagyobb, tágasabb, a város központjához közelebb fekvő irodát nyitnak.

 Az irodában augusztus 14-től fogadják az érdeklődőket, ahova a Soproni Védegylet Egyesület Szövetség Sopronért Egyesület közös jelöltjeit támogató ajánlószelvényeket is várják.

 A sajtótájékoztatón Schaller Tamás képviselőjelölt bejelentette: a Civil Összefogás jelöltjei megkezdték felkészülésüket az őszi helyhatósági választásokra. Kampányprogramuknak része, hogy adni akarnak a városnak. Ennek egyik eleme a frissen nyílt szolgáltató iroda, ahova várnak minden sopronit, akinek bármilyen, megoldandó problémája van.  

- Ezeket a problémákat megpróbáljuk orvosolni, hiszen a jelenleg működő közgyűlésben, jelen van a háromtagú Szövetség Sopronért Egyesület frakciója – mondta Schaller Tamás, aki azt is leszögezte: Szükségü van a civilek véleményére, amit beépítenek a programukba.

A helyiséget a szervezet a soproni önkormányzattól bérli,  hétköznaponként reggel 9 és 16 óra között tart nyitva.

(cyberpress)