CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Fesztiválgájd

2006. augusztus 30., szerda 09:24


Kellett egy hét együttlét

Kellett egy hét együttlét
Sziget Fesztivál 2006

A már megszokott, fergeteges hangulat, 76 hektáron, 66 programhelyszínen, hét nap alatt - összefoglaló írásunk a 2006-os Sziget Fesztiválról

A már megszokott, fergeteges hangulat, 76 hektáron, 66 programhelyszínen, 30.000 m2 sátorban és 3.500 m2 színpadon, 44 különböző országból érkező, összesen 250 külföldi fellépő, további 500 hazai zenei produkció, naponta 200 különböző program: ez a 2006-os Sziget mérlege. A 14. Sziget zárónapján teltház volt, ezzel a heti összlétszám elérte a tavalyi 385 ezres rekordot. Az évek óta gazdaságilag is sikeres rendezvény idén 50 millió forint nyereséget hozott.

Minden idők legváltozatosabb nemzetközi programfelhozatalával dicsekedhetett az ide Sziget. A sokszínű kulturális kavalkádban, a nemzetközi produkciók közt, - a zenekarok és dj-k mellett – voltak utca-, illetve táncszínházak, balett-táncosok, akrobaták és bábosok is. A legtöbb külföldi produkció, összesen 42, Nagy-Britanniából érkezett. Eredetileg 44 zenekart vártak a szervezők, azonban a londoni merényletkísérlet miatt, miután az angol hatóságok lezárták a fontosabb reptereket, a Coldcut és a Gomez nem tudott elindulni. Itt volt azonban – hogy csak néhányat említsünk - a Placebo, a Franz Ferdinand, a Prodigy és Robert Plant valamint a Radiohead is, akik különgéppel jöttek a Szigetre. Az Egyesült Államokból 24 csapat jött, így az Iggy & The Stooges, a Scissor Sisters, a Sick Of It All vagy Living Colour. Németországból 26 csapat érkezett, Franciaországból 22 fellépő művész illetve társulat jött a szervezők meghívására. Maliból érkezett a Sziget világzenei helyszínére a mali korakirály, Toumani Diabaté. Kolumbiából Leonor Dely valamint a Tumba y Quema Colombian Music Drums, mindketten az Afro-Latin színpad fellépőjeként. Indiai vendége is volt a Szigetnek: Angika Dance Company a Színházi- és Táncsátor, Jayanthi Subramaniam az Octopus Összművészeti helyszín programját színesítette. A Szigetre Japánból érkezett három társulattal az MTV Színház és Táncsátorban találkozhatott a nagyérdemű, perui vendége is volt a Vándor Vurstlinak, többek mellett venezuelai produkció várta a Cöxpon Ambient sátor látogatóit és kubai táncművészek is bemutatkoztak a Magic Mirror változatos programjában.

6000 ember 15 nap alatt építette fel a 76 hektáron elterülő Szigetet. A sátrak összterülete mintegy 30000 m2, legnagyobb a Party Aréna 2700 m2-es nagysátra, melynek tartozékait 4 kamion szállított a helyszínre. Bár a HammerWorld sátra kisebb („mindössze” 2400 m2) mint az Aréna, mégis a tartozékok elrendezése miatt ezt 5 kamion hozta a Szigetre. A sátrakban illetve az utakon a porfelverődés megelőzése érdekében burkolatot fektettek le a szervezők. A Sziget főbb útvonalaira 11 kamionnyi műanyag burkolatot fektettek le, míg a sátrakban 24000 m2 faburkolattal borították a talajt. 120 kamion szállított ki konténereket a rendezvényre, ezek közül 125 db vizes és kazánkonténer, 155 iroda, raktár, öltöző, tároló és egyéb. 20 kamionban kerítés és kordon érkezett, 4 kamion kábelt és kapcsolószekrényt hozott a Hajógyári szigetre. 7 napon át 80 ember és 4 targonca építette a - több mint 3500 négyzetméternyi – színpadokat, melyekhez az anyagot 18 kamion szállította a Szigetre. Közülük a legnagyobb, a 840 m2 –es 14 m magas, 20 t teherbírású Nagyszínpad, melynek súlya több mint 80 tonna. A Nagyszínpadon 4 tonnányi világítás biztosította a koncertek látványosságát, 400.000 wattnyi teljesítménnyel, 80 intelligens lámpával. Fejlesztették az egyes színpadok hangminőségét is.

Évek óta egyre több bio-wc van a Szigeten, de a könnyebben tisztán tartható és kivilágított konténer-wc-k száma - a csatornahiány miatt - nem igazán tudott nőni. Egy új megoldás révén azonban idén sikerült lényegesen megnövelni a konténer-wc-k számát, amelyekből további wc-központokat hoztak létre a Sziget frekventált pontjain. Ez a technológia nem igényel szennyvízelvezető csatornát: egy tartály összegyűjti a szennyvizet, amit folyamatosan elszállítottak. Az Ausztriából behozott konténer-wc-kből 5 centrumot alakítottak ki, ahol minden egyes centrumban 45 kivilágított wc volt, állandó takarító személyzettel, folyamatos takarítással. A mobil WC-kel és a korábban is használt konténer WC-kel valamint az épületekben lévő illemhelyiségekkel együtt idén már 179-cel több összesen 1329 ülőke állt a látogatók rendelkezésére. Volt továbbá mobil pissoir (16 db), és szintén újonnan beállított kézmosószett (8X4 kézmosóval). A tavalyi tusolók és mosdók számát 10 új konténerrel növelték az idén. Tovább fejlesztették a közvilágítást, idén több mint 4,5 km út volt megvilágítva a Sziget ideje alatt.

Zászlóshajó

Elismerően nyilatkozott a Szigetről Újhelyi István az Önkormányzati Minisztérium államtitkára, hangsúlyozva a fesztivál turisztikai jelentőségét. Mint elmondta: a Sziget a magyar turizmus egyik zászlóshajója, hiszen a rendezvényen évente hatmilliárd forintot költenek az ideérkezők, az államnak több mint egymilliárd forint adóbevételt hozva. A politikus – mint említette - államtitkárként azzal a demonstrációs szándékkal látogatott ki a Szigetre, hogy megemelje kalapját a szervezők előtt, akik a magyar turizmus és Budapest szempontjából is ilyen jelentős eseményt hoztak létre.

Szelektált szemetek

Ami a környezethez való viszonyukat illeti, a szigetlakók évről- évre tudatosabbak és fegyelmezettebbek: az idén 2500 kg alumínium hulladék gyűlt össze, szemben a tavalyi 1500 kg-mal. Amellett még 8 tonnányi műanyaghulladékot adtak le, amit az elszállítás után újrahasznosítanak. Elégedettségre ad okot az is, hogy az idén bevezetett új gyűjtőedények miatt, az összegyűjtött hulladék tisztasága eléri a 90%-ot, ami példátlanul jó eredmény (ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gyűjtőedénybe szinte csak az került, ami odavaló). A Hulladékcsere akciók során több ezer ajándékot osztottak ki, többek között Czene Attila és Kőbán Rita olimpikonok aktív közreműködésével.

Biztonság és egészség

Az óbudai rendőrkapitány szerint az idei Sziget semmivel nem "bűnösebb", mint a korábbi években volt. "Ez nem egy erőszakos rendezvény".- mondta.

Összességében a tavalyihoz hasonló volt az egészségügyi helyzet is: mindenféle, orvosi szempontból súlyos probléma nélkül zajlott az egyhetes fesztivál. Kábítószerrel kapcsolatos probléma a tavalyinál kevesebb volt - ez 5 ellátást jelentett az idén. Több azonban az a bokasérülések száma, feltehetően az árvíz következtében visszamaradt talajviszonyok miatt.

További információ: www.sziget.hu/fesztival