CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Szomszédvár - Régió

2006. szeptember 26., kedd 22:51


Megyei hírek

Három GPS a mosonmagyaróvári tűzoltóknak

A közelmúltban a Budapesti Műszaki Egyetemen keletkezett tűz oltásakor életét vesztett tűzoltók tragédiája az egész országban, így Győr-Moson-Sopron megyében is megdöbbenést keltett. A szakmai vizsgálatokat követően egyre több önkormányzati, illetve társadalmi szervezetben érlelődött meg az elhatározás, hogy - a részvéten, az együttérzésen túl – lehetőségeikhez mérten a környezetükben élő, dolgozó tűzoltók munkájának, biztonságának elősegítése érdekében kifejtett erőfeszítésekben részt vegyenek.

Ezen elgondolás alapján, a Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság - felmérve lehetőségeit, valamint figyelembe véve a megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságai helyzetét, - úgy döntött, hogy 3 db gépjárműbe szerelhető GPS magyar nyelvű helymeghatározó, irányító rendszert ajándékoz, a Mosonmagyaróvári Városi Tűzoltóságnak. A felajánlás átadására – a Kisalföld által elindított kezdeményezéshez csatlakozva – 2006. szeptember 26-án, kedden délelőtt 11.00 órakor kerül sor Győrött, az Újlak u. 4./a-ban, ahol a Megyei Védelmi Bizottság ajándékát dr. Szakács Imre, az MVB elnöke adja át a mosonmagyaróvári tűzoltó parancsnoknak, Grósz József tü. alezredesnek.

Szakács Imre bízik abban, hogy ezzel a kiegészítő felszereléssel jelentős mértékben elősegítik a tűzoltók munkájának gyorsabbá, hatékonyabbá tételét, illetve a tűzoltásban résztvevők biztonságának növelését.

Háttér: Mosonmagyaróvári Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság

A Mosonmagyaróvári Tűzoltóság 61 fős létszámmal dolgozik. Működési területe Mosonmagyaróvár Város + 25 önkormányzatot foglal magába.

Az itt élő lakosok száma mintegy 72.000 fő.

A védendő terület nagysága 930 négyzetkilométer.

Mentési feladatait: 3 db gépjárműfecskendővel, 5 db „különleges” kategóriába sorolt gépjárművel és 1 db Tűzoltás-vezetői gépkocsival látja el.

Működési területén halad át az M1-es autópálya, az E15-ös autóút, valamint a 10-es és 86-os főút Mosonmagyaróvári csomóponttal.

Működési területéhez tartozik a hegyeshalmi és a rajkai határátkelőhelyek, ahol közúton és vasúton is potenciális veszélyhelyzetként veszélyes anyag szállítása történik.

Elsődleges működési területén olyan nagy vállalatokat találunk mint a VOGEL-NOT Kft., BOSCH, SAPU, VERITAS, ABM-HUNGARY KFT. LEIER Építőipari Kft. telephelyei és logisztikai központja.

Átlagosan évente 250-300 bevetést hajtanak végre és ezen felül számos alkalommal nyújtanak segítséget a megye más tűzoltóságainak is.
P.Z.


„Virágos Magyarországért 2006.” környezetszépítő verseny

Az elmúlt pénteken Egerben tartották a Virágos Magyarországért 2006. évi versenyének országos díjkiosztó ünnepségét. Az elmúlt évek hagyományát folytatva a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat ez évben is különdíjat ajánlott fel és adott át egy, a versenyben legeredményesebben szereplő megyei településnek. Az idén Kunsziget kapta az országos díjkiosztón Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat különdíját.

A Belügyminisztérium, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, az Oktatási Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Miniszterelnöki Hivatal, Budapest Főváros Önkormányzata, a Magyar Turizmus ZRt, a Magyar Turisztikai Hivatal mint a verseny kiírói 2006. évre is meghirdették a „Virágos Magyarországért virágosítási, parkosítási és környezetszépítő verseny”-t.

A nevezési határidő lejártáig megyénkből összesen 27 település adta be jelentkezését (Ágfalva, Beled, Bezi, Csorna, Darnózseli, Dunakiliti, Enese, Fehértó, Feketeerdő, Fertőszentmiklós, Fertőszéplak, Győr, Hédervár, Kimle, Kisbabot, Kisbodak, Kunsziget, Lébény, Lipót, Mosonszolnok, Mosonmagyaróvár, Nagycenk(visszalépett), Sobor, Sopron, Szil, Vásárosfalu, Vitnyéd,).

(Tavaly 40 megyei település vállalta a megmérettetést.)

A települések zsűrizését az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat, Győr és Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata, Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata, a Győri Kommunális Szolgáltató Kft, valamint kerttervezők és kertépítők csoportosan végezték. A települések bírálata terv szerint augusztus 15-ig befejeződött.

A bírálat meghatározott szakmai szempontok szerint zajlott. Így megfigyelték és értékelték a zöldterületek minőségét, gondozottságát, a kiültetett növények minőségét, a színek és formák harmóniáját, a parkok, fasorok kialakítását, a lakosság, civil szervezetek és a helyi vállalkozások részvételét a virágosítási mozgalomban. Végül de nem utolsó sorban a települések tisztasága, gyommentessége is meghatározó szempont volt a települési rangsor kialakításában.

Az országos díjkiosztó ünnepségen Egerben (szeptember 22.) a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat 2006. évben is különdíjat adott át a versenyben eredményesen szereplő megyei településnek. Az idén Kunsziget kapta az országos díjkiosztón Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat különdíját.

A Megyei Díjkiosztó Ünnepség megrendezésére az országos díjkiosztó után kerül sor, ahol szintén elismeréssel jutalmazzuk a versenyben résztvevő megyei településeket.

„Virágos Magyarországért” 2006. verseny országos győztese:
város kategóriában: Eger

falu kategóriában:Noszvaj.
Ők fogják képviselni Magyarországot a 2007-es nemzetközi VM-ért versenyen, amit 2007-ben Angliában rendeznek meg.

P.Z.