|
...és akkor mi van,...?
Mk 12,38-44 Ő pedig tanítás közben ezt mondta nekik: ,,Óvakodjatok az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösökben járni, és a piacon a köszöntéseket fogadni! Az első helyeken ülnek a zsinagógákban, vendégségben pedig a főhelyeken. Felélik az özvegyek házait, és színleg nagyokat imádkoznak. Ezeket súlyosabban ítélik majd meg!'' Jézus ezután leült a templomkincstárral szemben, és figyelte, hogyan dob a tömeg pénzt a kincstárba: sok gazdag sokat dobott be. Aztán jött egy szegény özvegy, és bedobott két garast, ami egy negyedpénz. Akkor odahívta tanítványait, és azt mondta nekik: ,,Bizony, mondom nektek: ez a szegény özvegy többet adott mindazoknál, akik pénzt dobtak a kincstárba. Mert azok mind abból adtak, amiben bővelkedtek, ez pedig az ő szegénységéből bedobta mindenét, amije volt, egész megélhetését.''
Így, az egyházi év vége felé közeledve, talán alakulunk, formálódunk Jézus tanítása szerint. A sok fekete-fehér példa, mint a nem színes fotográfia erőteljessége, szinte sokkolólag, közti állapotot nem ismerve teszi fel csupa nagybetűvel, jelképesen és valóságosan is kiáltva a kérdéseit, kikényszerítve a válaszainkat. A Könyvből már nagyon jól ismerjük a homo christiánus ismérveit, aki akadályt nem is ismerve vagy éppen csak egy kézmozdulattal félresöpörve minden nehézséget, tör az egyetlen cél felé. Állandóan maga előtt látja a felhozott kudarcokat és egy fölényes mozdulattal lerázva magáról a kételyek röpke gyanúját is, minden megingás nélkül áldoz fel mindent, hoz - a sakk nyelvén - úgy tisztáldozatot, hogy az előre nem ismert ikszedik lépésben biztosan tudni véli (hiszi), hogy visszakapja kamatostul. S mi történik? Amikor felpillant a sakktáblából talán meglátja a kibicek arcán a tétovaságot, a megvolt vállak tétova mozdulatát, s kizökken. Megtorpan anélkül, hogy valaki egyetlen szót is kiejtene a száján. Anélkül, hogy valaki is elérné képzeletben, lehetetlenül, minden variáción áthatolva a matt előtti utolsó húzásokat vagy hangosan feltenné a kérdést: és akkor mi van, ha... Akkor nem segít rajtunk a korban benünket megelőző "nagy játékosok" tanulmányozása, amikor azt az egyetlen lépést tettük meg, amit csak mi tehettünk meg, senki más. Ez az a pillanat, amit az életnek ismét más területére kacsintgatva az igazság pillanataként nevezünk meg. Amikor kiderül, hogy a példabeszéd melyik felét "játszottuk el". Feléltünk másokat vagy a saját szegénységünkben lettünk gazdagok. Mert a látszólagos függetlenség mellett egy pillanatra se higgyük, hogy bennünk a kettő olyan elválaszthatatlan, olyan távol áll egymástól!
|
