CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Szomszédvár - Régió

2006. november 24., péntek 19:54


„Virágos Magyarországért 2006.” környezetszépítő verseny megyei díjkiosztója

„Virágos Magyarországért 2006.” környezetszépítő verseny megyei díjkiosztója

November 24-én,a megyei közgyűlés ülésének kezdetén került sor a „Virágos Magyarországért” környezetszépítő verseny megyei díjainak ünnepélyes átadására. A települések képviselői dr. Szakács Imrétől, a megyei közgyűlés elnökétől vették át az elismeréseket. A „legvirágosabb” település 2006-ban Hédervár lett, második helyezett Ágfalva, harmadik pedig Fehértó.

A Belügyminisztérium, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, az Oktatási Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Miniszterelnöki Hivatal, Budapest Főváros Önkormányzata, a Magyar Turizmus ZRt, a Magyar Turisztikai Hivatal mint a verseny kiírói 2006. évre is meghirdették a „Virágos Magyarországért virágosítási, parkosítási és környezetszépítő verseny”-t.

A nevezési határidő lejártáig megyénkből összesen 27 település adta be jelentkezését (Ágfalva, Beled, Bezi, Csorna, Darnózseli, Dunakiliti, Enese, Fehértó, Feketeerdő, Fertőszentmiklós, Fertőszéplak, Győr, Hédervár, Kimle, Kisbabot, Kisbodak, Kunsziget, Lébény, Lipót, Mosonszolnok, Mosonmagyaróvár, Nagycenk(visszalépett), Sobor, Sopron, Szil, Vásárosfalu, Vitnyéd,). (Tavaly 40 megyei település vállalta a megmérettetést.)

A települések zsűrizését az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat, Győr és Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata, Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata, a Győri Kommunális Szolgáltató Kft, valamint kerttervezők és kertépítők csoportosan végezték.

A bírálat meghatározott szakmai szempontok szerint zajlott. Így megfigyelték és értékelték a zöldterületek minőségét, gondozottságát, a kiültetett növények minőségét, a színek és formák harmóniáját, a parkok, fasorok kialakítását, a lakosság, civil szervezetek és a helyi vállalkozások részvételét a virágosítási mozgalomban. Végül de nem utolsó sorban a települések tisztasága, gyommentessége is meghatározó szempont volt a települési rangsor kialakításában.

Az országos díjkiosztó ünnepségen Egerben (szeptember 22.) a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat 2006. évben is különdíjat adott át a versenyben eredményesen szereplő megyei településnek. Az idén Kunsziget kapta az országos díjkiosztón Győr-Moson-Sopron megye különdíját.

Eredmények:

I. helyezett: Hédervár
II. helyezett: Ágfalva
III. helyezett: Fehértó

A dobogós települések tárgyjutalomban, anyagi támogatásban részesültek, minden résztvevő emléklapot kapott.

Szarvas Klára