CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2006. november 29., szerda 08:57


Átadták Sopronban a Flandorffer utcát- KÉPRIPORTTAL

Átadták Sopronban a Flandorffer utcát
A szalagátvágás ünnepi pillanatát megelőzően Dr. Kubinszky Mihály,
a Soproni Városszépítő Egyesület elnöke mondott ünnepi beszédet, méltatva a utca névadójának érdemeit. Az ünnepségen az egykori lokálpatrióta városszépítő leszármazottai is jelen voltak. A gázgyár falán emléktábla őrzi Flandorffer Ignác emlékezetét.

Flandorffer Ignác kerek 190 évvel ezelőtt született és 115 éve halt meg. Sopron város jótevője, fejlődésének, jólétének fellendítője volt a 19. század során. Telephelye, irodája, lakása itt volt a szomszédban, a mai Táncsics utca- Kölcsey utca.- Kossuth utca által határolt területen. 70. születésnapján róla nevezték el a Somfalvi út első szakaszát. De a második világború után ezt a német hangzású utca-nevet megváltoztatták. Ez kirívó igazságtalanság volt. Nem nézték vagy nem is ismerték Flandorffer érdemeit, csak nevének idegen csengése alapján ítéltek. Néha a tudatlanság majdnem olyan bántó, mint a gonoszság. Flandorffer Ignác - több társával együtt - 1869-ben alapította a Soproni Városszépítő Egyesületet, az országban az elsőt. Egyesületünk ezért erővel törekedett az utcanév helyreállítására, s 1994-ben Soltra Tamás szobrászművész alkotásával meg is emlékezett az egykori gázgyár falán elhelyezett emléktáblával alapítójáról. Ám a régi utcanév visszaállítását elérni nem tudta, mígnem a Polgármesteri Hivatalban mellénk nem állt Dobos József osztályvezető úr jelenleg a város jegyzője, s ennek eredményeként az egykori Gyár utca újra megnyitása alkalmából ismét van Sopronban Flandorffer utca. A „Gyár utca" név a Flandorffer Ignác által felépített egykori Gázgyárra, később városi erőműre utal, az új név adományozása tehát helytörténeti tekintetben is igaz, a szó szoros értelmében helytálló.

A névadó érdemeit már részletes tanulmányok felsorolták, csak a legfontosabbakra szeretnék emlékeztetni. A Gázgyáron kívül a Soproni Takarékpénztárat is alapította, mely az uzsorásokkal szembeszállva, tisztes és kedvező feltételekkel nyújtott anyagi segítséget, hogy fellendüljön a soproni polgárok ipari és kereskedelmi tevékenysége. Széchenyi István buzdítására támogatta a selyemhemyó-tenyészetet, a bécsújhelyi vasút építését. Borpincéje híres volt, a király is meglátogatta. A soproni és ruszti borokat a külföldi piacokra vitte, ezzel a környék szőlőtermelését is fellendítette. Különös gondot fordított az elaggott polgárokra, amikor számukra otthont építtetett. Hathatós segítségével épült naggyá az Orsolya rend iskolája. Állandóan jó-tevékenykedett.

Ezért népszerű volt a városban, melynek közéletében is aktívan részt vett. Kortársai tisztelték, szerették és sokszor meg is ünnepelték. Temetésén Kossuth Lajos utcai villájából - melynek ma már csak a fele áll, a másik felét az 1944-es bombázás elpusztította -végeláthatatlan tömeg kísérte a Szent Mihály temetőbe.
Én még ismertem unokáját Náci bácsit és dédunokáit Andort és Tamást. Mert névadónk ugyan az ifjabb Flandorffer Ignác nevet viselte, de két nemzedéket követően megismétlődött ez a név. Férfíágon kihalt a család, de Andor és Tamás utódai most is jelen vannak, tisztelettel üdvözöljük őket és hálát adunk ajó Istennek, hogy velünk ünnepelhetnek.

Mert a mai nap a Flandorffer család, Sopron város és a Szépítő Egyesület ünnepe. A város nagy fiának emlékét ím másodszor megörökítettük. Most már ez az utca - nem régen még a belvárost övező körút részeként elképzelt útszakasz - annak az egykori gázgyárnak a falai mellett emlékeztet 1891-ben elhunyt jótevőjére, amellyel akkor a város közvilágítását biztosítva Sopront nagy lépéssel vitte előre a korszerű urbanizálódáshoz való felzárkózásban.

Valamit törlesztettünk adósságunkból. Őrizze az utca neve annak a családnak az emlékét, melynek Sopron minden jó érzésű embere hálával tartozik.
Felkérem Alpolgármester Urat, hogy a szalag átvágásával nyissa meg az utat a város lakói és az ide látogatók örömére.

( Kubinszky Mihály, a Soproni Városszépítő Egyesület elnökének szavai a Flandorffer utca megnyitására 2006. november 28-án.)