CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Lélektől lélekig

2006. december 23., szombat 18:24


Hit és a többiek

Hit és a többiek

Lk 1,39-45 Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: ,,Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. És boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked.''

Szent Lukács advent negyedik vasárnapjára vett evangéliumrészlete olvasásakor visszautasíthatatlan párhuzam felmérésére kínálja a történetet. Annyi minden más teológiai elővételezés mellett a szerző mintha a zsidókhoz írt levél részletét is beleépítené Erzsébet szavaiba ("A hit szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk.")
Mintha ez az egymás utániság, annak törvényszerű szigorúsága, következetessége vonulna végig életünkön, amikor a karácsony-közeli viselkedésünket meghatározó belső történéseket vizsgáljuk.
A gyermekkor feltétlen hite mindenek eljövetelét, az ajándékozás független csodáját hirdeti, s a világ, az azt borító ég be is népesedik: angyalseregek énekelnek, csillagok szikráznak, minden megváltozik, s jó irányba. Ez a változás ivódik bele a lelkünkbe, hogy a későbbi fordulatok irányának feltételezésekor ugyanazt várjuk (el), s mélységes csalódás üli meg bensőnket, amikor nem a karácsonyi irány tűnik fel a táblákon, amikor üres, sokszor kongóan üres marad a lég.
A késői karácsonyokat a remény aranyfonala szövi át. Már az is a remény tárgya, hogy a karácsony szép, zöld fája nekünk is zöldül, hogy még ebben az évben is bemehetünk úgy a szobába, hogy a semmivel össze nem téveszthető illat emlékeket, képeket, hangulatokat, s ezzel együtt a gyermekkor ártatalanságát kiabálja az érzékszerveinkbe.
De a megküzdött hit reményteljessége az is, hogy Isten nem vonja vissza, amit igért. Azzal, hogy emlékezünk, nem egy bizonytalan talajon álló esetlegességet fixálunk magunkban, hanem a remény valódi megtestesülését. Talán azt is reméljük, hogy éppen most egy igazi, felnőttes meglepetésként Jézus engedi megtapasztalni magát, éppen olyan kiváltságosak leszünk felnőttként, mint amilyenek aprókként lehettünk.
Mintha már nem tapasztaltuk volna meg annyiszor, hogy karácsony csodája az a békés szeretet, melynek nem kell magyarázkodnia. Mely minden bunkóságban, minden várakozás nélküliségben is elhozza a belső felismerést: másképpen nem is történhetett. Az üdvtörténet legfontosabbjának a története kezdődik el minden karácsonyi emlékezésben, mert pontosan úgy, ahogyan az ember biológiai fejlődésében az egész élővilág törzsfejlődését megismétli kicsiben, ugyanúgy minden egyes személyben a megváltás története is újrajátszódik. Ahogyan a legegyszerűbbtől elindulva fejlődik ki bennünk a legbonyolultabb, mindez nem megalázottságot, nem primitívséget jelent, hanem mindig új lehetőséget kínál a fejlődési zsákutcák elkerülésére.
Noha kicsiben tudjuk, hogy minden pillanat egy-egy új lehetőség, a legpregnánsabban ez mégiscsak az ünnepek gondolatvilágában, belső fejlődést katalizáló jelenlétében tapasztalható meg. Persze csak akkor, ha mi is akarjuk.
- DI -