CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: SzínházVilág

2007. február 01., csütörtök 08:28


Mától Darvasi Ilona az új soproni színidirektor

Mától Darvasi Ilona az új soproni színidirektor

Február elsejétől Darvasi Ilona a soproni Petőfi Színház új igazgatója.

Szilágyi Tibor közös megegyezéssel távozik a soproni színház éléről, a részletekről sem a színházat üzemeltető, önkormányzati tulajdonú Pro Kultúra Sopron Kht., sem az eddigi színidirektor nem kívánt nyilatkozni. Tény, hogy az idei évad még hátralévő két soproni bemutatója még Szilágyi tervei szerint kerül színre.


A soproni Petőfi Színház élén történt változásokat Nyerges Ferenc ügyvezető igazgató és Dr. Simon István alpolgármester jelentette be

Ugyanakkor Huszti Péter színművész a jövőben a soproni Petőfi Színház művészeti tanácsadója lesz. Ezt a feladatát a következő évadra vonatkozóan látja majd el. Darvasi Ilona eddig a sikeresen működő Turay Ida Színház vezetője volt, a Pro Kultúra Sopron Kht. azt reméli, hogy a soproni Petőfi Színháznál szakmai és egyben gazdasági tapasztalatait és hozzáértését jól tudja majd kamatoztatni.

- Új szellemiségű színházra van szükség Sopronban – mondta Nyerges Ferenc a Pro Kultúra Sopron Kht. igazgatója, aki szerint a váltást az tette szükségessé, hogy ,,megújításra mindig szükség van”, és nem titkolt ok az sem, hogy a nem könnyű költségvetési helyzetben egy magánszínházat eddig már sikeresen működtető, ,,menedzser-szemléletű” vezetőt keresett Sopron a teátruma élére.

Köztudott, hogy az utóbbi években a soproni színház látogatottsága érezhetően csökkent.

Az időpontot az ügyvezető azzal indokolta, hogy a színház életében a szerződtetési időszak következik, és a jövő évadbeli társulat összetétele is az elkövetkező időszakban alakul ki, ezért abban már Darvasi Ilona új színiigazgató és Huszti Péter művészeti tanácsadó munkájára számít a soproni Petőfi Színház.

(cyberpress)