CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Diákélet - diákszáj

2007. február 12., hétfő 21:03


„Kicsik farsangja” a Líceumban

„Kicsik farsangja” a Líceumban

Igazgatói köszöntés, nyitótánc a 7. évfolyamosok előadásában. Így kezdődött a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és Kollégium 5-7. évfolyamosok számára megrendezett farsangja. Az est jó hangulatban telt, tombola valamint asztaldíszítő- és jelmezverseny is várta a három alsó évfolyamot.

A hetedik évfolyam vállalkozó szelleműbb diákjai délután négy óra tájban Tölli Balázs igazgató köszöntése után nyitótáncként palotást táncoltak Erkel Ferenc zenéjére. Ezt megelőzően a zsűri körbejárta a már feldíszített asztalokat, megcsodálva a remekebbnél remekebb ötletes díszítéseket.

A nyitótánc után tánc következett, és miután minden versenyző átöltözött, kezdetét vette a jelmezverseny. A skála nagyon széles volt: bohóctól rockénekesig mindenféle jelmez közül kellett választania a zsűrinek. Ezután ismét mulatság majd eredményhirdetés következett: a jelmezverseny első három helyezettje az 5/I.A osztály lányaiból összeállt hernyó, Bokor András, aki öreg néninek öltözött és a 7/III.A osztály, Németh László osztályfőnökkel együtt, akik rokkant kosárcsapatként léptek színre.

Este hat óráig ismét a zene és tánc került előtérbe, ezután azonban ismét másé lett a főszerep: kisorsolták a tombolákat. A tombolasorsolás után egészen este nyolcig, a farsang végéig tánc és evés-ivás volt a program. Ezt követően már csak a pakolás és a búcsúzkodás maradt: jövőre ugyanitt!


Tölli Balázs líceumigazgató

Nyitótánc

Zenél a Flört

Az ötások tortája

Asztalok - ételek


Tóth Cseperke
myLuther.hu