|
Svédcsavar
Svédcsavar
Lk 6,27-38 Nektek, akik hallgattok, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót gyűlölőitekkel. Azokra, akik átkoznak benneteket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd neki oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik benneteket is szeretnek, milyen hálát várhattok érte? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Mert ha azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen hálára számíthattok? Hisz így a bűnösök is tesznek jót. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálát várhattok érte? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanazt visszakapják. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, a Magasságosnak lesztek a fiai, hisz ő is jó a hálátlanokhoz és a gonoszokhoz. Legyetek hát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor benneteket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Egy kemény magyar adóforint üti a markát annak, aki ezt az evangéliumi részt másképpen magyarázza meg, minthogy Istennek más, saját döntési útjai, ha úgy tetszik hibátlanul működő protokolljai vannak.
Hogyan is lehetne (egymás után írva) megérteni, hogy miért legyünk tökéletesek, ha Isten a tökéletlennek is ugyanúgy megbocsát? Hogyan csatlakozna a szőlőmívesek elégedetlenségi mozgalmához a teljes élet egy dénáros története, ha mindkettő nem ugyanúgy igaz? És hogyan kellene másképp elfogadni az istenire törekvés kötelező voltát, ha nem maradna meg bennünk mindig az a fránya emberi bizalmatlansági együttható, ami törvényben néha fékentartja a bűnözőket és a bűnben néha a keresztényeket?
Az teljesen nyilvánvaló, hogy bármennyire is a visszakapott vagy visszaigényelt hasonló bánásmódról beszél Jézus, mégsem "sakkban szeretné tartani" ezzel tanítványait. Eszembe jut a legaktuálisabb hírek közül a hálapénzt soha el nem fogadó kolléga, aki most "visszakapva" az el nem vett paraszolvenciát, hirtelen felindulásból elkövetett gyűjtésből mehet a szegényházba.
Ugye maradt még tartalék, mert ezért kár lett volna egy életen keresztül!? Ugye nem ezzel és egy az egyben akarjuk kiegyenlíteni a "számlát", ugye jár némi kamat mennyei valutában? Ugye érvényes ez a kereskedelmi mérlegrongálástól a ki nem kölcsönzött mosolyig mindenért, mert kínos hiánygazdaságban élünk, emberből vagyunk és sok a kísértés.
Tele vagyok kérdésekkel. A sui generis jósága olyan távol van tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől, s mint én a tökéletességtől. Uram, engedd folyamatosan figyelnem mértéktelen mértékedet, hogy vámos módjára méricskélve közelítsem Janus arcú létem Hozzád, Aki vagy!
A nagyböjtöt megelőző vasárnapon ezt is kevésnek érzem. Muszáj Girolamo Savonarola utolsó elmélkedését, szerintem az egyik legszebb imádságot "kölcsönvennem", felidéznem a nagy kavarban:
"Az Isten emberré lett, és az emberekért keresztre feszítették. Irgalmazz hát, Isten, azzal a végtelen irgalommal, amellyel Fiadat adtad oda értünk, hogy általa töröld el a világ bűneit, hogy az ő keresztje által megvilágosíts minden embert, hogy általa helyreállíts mindent, ami az égben és a földön van (Kol 1,20). Moss meg engem, Uram, az ő vérével, világosíts meg az ő alázatosságában, és állíts helyre az ő feltámadásában!"
Igen, Uram, így lesz jól.
- DI -
|