CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Mi1más

2007. február 20., kedd 20:15


Harrach: Szegénységet vállal, aki gyermeket vállal

Harrach: Szegénységet vállal, aki gyermeket vállal


Még az is említődött, (az MSZP-s vezérszónok utalt rá), hogy szabad e ösztönözni a gyermekvállalást? Ezzel szemben áll egy másfajta életforma, a család, az elköteleződés, a gyermekvállalás, a szolidaritás, és ha kell az áldozatvállalás.


Politikai vitanapot kezdeményezett a Kereszténydemokrata Néppárt a T. Házban a haza demográfiai helyzetéről. Fölöttébb, furcsa és elgondolkoztató egy ilyen vitanap, mindjárt az elején. (A közszereplés szempontjából is, hisz a média kiemelt figyelme övezi.) Elsőként – bevett régi jó szokása szerint - a miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc „válaszolt” majd órán át, függetlenül attól, hogy előbb meghallgatta volna, mit is sóhajtana-óhajtana a vitanapot indító KDNP. Követték őt a kormánytagok, szépen sorban, majd a szocialista frakció újdondász szónoka. Utóbbi balszerencséjére, a miniszterelnök, az MSZP elnökjelöltjeként - kockáztatva megválasztásának sikerét – sem volt kíváncsi pártja vezérszónokának szónoklatára, elment helyette egy kávé melletti beszélgetésre. És, hogy „rend és fegyelem” legyen a T. Házban, az SZDSZ vezérszónoka is előbb szólhatott, mint a napirend előterjesztője.  Tegyük hozzá, a „kis testvér” szószólóját sem becsülte többre a kormányfő.

A kereszténydemokraták vezérszónokának szóhoz jutását még a képviselőknek is meg kellett szavaznia, lévén az Országgyűlés szocialista elnökével egyeztetett időbeosztás szerint „véletlenül” éppen ezen napon a Ház elnöki feladatát is ellátni kényszerült, márpedig a kettő együtt, a T. Ház hozzájárulása nélkül, nem lehetséges. Végül ez az akadály is elhárult Harrach Péter elől:  

Elöljáróban leszögezte: a népesedési helyzet alakulása első számú nemzeti sorskérdés! Elmondta azt is, hogy a nemzettudatban fellépő sérülése mit jelent, nevezetesen: az ország népessége rohamosan fogy, a társadalom pedig elöregszik.

Néhány adat igazolására: évente közel 40 ezerrel többen halnak meg, mint születnek. Az előrejelzések szerint 2050-ben várhatóan 8,5 millióan leszünk (a leginkább pesszimista jóslások 6 millióról szólnak). Veszélybe kerül a nagy társadalmi szolgáltató-rendszerek működőképessége is, (egészségügy, nyugdíj, súlyos munkaerőhiány, stb.)

Hangsúlyozta Harrach Péter és tisztes ember aligha, ne adott volna neki igazat:

- Korunkat a kultúrák válsága, a házasság és a családi intézmény válsága jellemzi.  Gyermektelen, elöregedő, rossz hangulatú társadalomban pedig nem jó élni!

És, hogy miért tart itt Magyarország? Okait is sorjázta a kereszténydemokrata politikus:

- Számtalan oka van a gyermekvállalási kedv csökkenésének, például a tanulási folyamat elhúzódása, a karrierépítés, a két fő oka azonban a házasság és család intézményének válsága, valamint a gyermeknevelés biztonságának hiánya.

Jól láthatóan tükröződött a pártok életformának ütközése is a széksorok között. A kereszténydemokratát Harrach Péter nem tette kétségessé:

- Nem a magánélet, a nők önrendelkezési joga számít csak. Ugyanis, bármennyire hirdetik, nincs választási lehetősége a nőknek! Nincs, mert nem választhatják szabadon az anyaságot! Nem választhatják szabadon, mert tudják, egy családkeresővel nem lehet eltartani a családot. Ez is a szabadság korlátozása!  A házasságnak, a családnak, a gyermekvállalásnak nem csak az egyén jogait hangsúlyozó mondandója van, hanem az egymáshoz tartozást vállalását is adja. Így is lehet, lehetne a családokhoz közelíteni, ebben az individualizálódó világban!

Szólt Harrrach Péter, szólt az előtte szóló kormánypárti szószóló megnyilatkozásáról is, ’ki mielőbb befejezné a még meglévő családtámogatási rendszer szétverését.

- Neki sincs mondanivalója a családról, saját életfilozófiáját és életformáját tükrözi ez a megnyilatkozás.(egyéni karrier, meggazdagodás, élvezetkeresés.) Ezzel szemben áll egy másfajta életforma, az elköteleződés, a gyermekvállalás, a szolidaritás, az odafordulás, és ha kell az áldozatvállalás.  

Fölöttébb borús képet festett e tekintetben szép hazánk egére Harrrach Péter:

- Szegénységet vállal, aki gyermeket vállal, lévén az igazságtalan adórendszer, nem veszi figyelembe az eltartottak számát, az egyénnek kedvez, s nem a családnak. Igazolja: a házasságkötési kedv csökkenése (25 év alatt felére csökkent a házasságkötések száma), a terméketlenebbnek bizonyuló élettársi kapcsolat növekedése, a gyermeknevelés biztonságának hiánya, a családtámogatási rendszer leépítése miatti bizonytalanság.

A jobbítás reményében ajánlotta a kormánypártok „szolid” figyelmébe Harrach Péter a kereszténydemokraták álláspontját, utalva a házasság és család értékeinek megjelenítésére (is) a társadalmi tudatban, melynek címszavai: családban élni jó, a család pótolhatatlan, a gyermek joga családban nevelkedni, szolidaritás, szeretet, és önzetlenség. Hangsúlyozta: a politikának csak indirekt feladata van: az értékhordozó közösségek megerősítése az iskola, az egyház és a civil szervezetek feladata. Külön kiemelte a média szerepét, s cseppet sem elismerően, lévén ők – tisztelet a kivételnek! – „ők ártanak sajnos a gyermekvállalásnak és a családvállalásnak a legtöbbet.”  

A jobbítás reményében ajánlotta még a kormánypártok „szolid” figyelmébe családbarát környezet kialakítását, mindenekelőtt a foglalkoztatáspolitika területén, hangsúlyozva:

- Ez pedig törvényhozói feladat. Minden leépítés káros hatású! Csak hozzáadni, kiegészíteni érdemes! A KDNP által szorgalmazott családi adózás bevezetése ilyen lenne, lehetne...

Bartha Szabó József
gondola.hu