CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2007. március 05., hétfő 20:39


A Fertő-táj Világörökség havi hírei - március 5.

 

Fertő-táj Világörökség hírei
2007. március 5.

 

Támogatóink:

  Csatlakozzon Ön is a világörökségi támogatói klubba....

 A Fertő-táj Világörökség havi hírei -

2007. március 5.

 

 

 

Civilek a Fertő-tájért

2007. február 8-án tartották az első összejövetelt a "Civilek a Fertő-tájért" tagjai. Hidegség és Balf kivételével valamennyi világörökségi település és Sopron több fővel képviseltette magát. Összesen 42 fő vett részt a találkozón.

A szervezők rövid prezentáció keretében mutatták be azokat a célokat, melyek megvalósulását a civil csoport támogathatná. Ivanics Ferenc, a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület elnöke is köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, hogy örül a kezdeményezésnek. Úgy látja, hogy a térség egyik erőssége, hogy jól működő közösségek vannak egy-egy településen, és jobb a világörökség tudat, mint más világörökségi helyszíneken.

A szervezők által felvázolt célokat a közösség támogatta. Legtöbben az ifjúság nevelésével, a hagyományápolással és a rendezvények szervezésével, illetve összehangolásával szeretnének foglalkozni, de sokan támogatták a helyi termékek, ajándéktárgyak tervezését, készítését és értékesítését is. Felmerült egy fertőparti fesztivál és egy vetélkedő gondolata is. Nagy jelentőséget tulajdonítottak a marketingnek és a helyi TV-műsoroknak, mellyel valamennyi területet lehetne népszerűsíteni.

 

Pannonhalmi Főapátságba látogattak a Világörökségi Klubtagok

2007-ben a klub egyik fő célja a hazai világörökségek megismerése Ennek érdekében rendszeres kirándulásokat szerveznek. Első alkalommal a Pannonhalmi Főapátságba látogattak el, ahol rövid film keretén belül ismerkedhettek meg a szerzetesek életével, majd egy tartalmas séta keretén belül az Apátságot is megtekinthették.

Köszönjük a Pannonhalmi Apátság munkatársainak, név szerint Illés Tamásnak és Baki Lászlónak a segítséget és a színvonalas idegenvezetést!

 

nap alatt 8 világörökség Magyarországon

 

Február 22-én a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal tárgyalójában találkoztak a világörökségi helyszínek képviselői, hogy projektindító megbeszélést tartsanak a Fertő-táj által vezetett kulturális út programról. A megbeszélésen valamennyi helyszín képviselői mellett megjelentek a KÖH világörökségi titkárság munkatársai is Dr. Fejérdy Tamás elnökhelyettes vezetésével. A megbeszélésen Szikla Gyula programvezető ismertette a vállalt feladatokat és határidőket és alkalom nyílott a program szakmai megvitatására is. A két órás megbeszélést a jelenlévők azzal zárták, hogy egyetértenek a turisztikai program megalkotásával és szükségesnek tartják a közös fellépést az örökségturizmus piacán. A jelenlévőket szakmai támogatásáról biztosította  Fábián Eszter a turisztikai szakállamtitkárság és Horkay Nándor a VÁTI képviselője is.

 

Veszélyben a Világörökségi státusz?

Akár a világörökségi cím felfüggesztésével is járhatott volna annak az elképzelésnek a megvalósítása, hogy Pándorfaluban (Parndorf) toronyház épüljön alig két kilométerre a Fertő-táj világörökség zónájától. Az UNESCO párizsi irodája a helyszínen vizsgálta ki a helyzetet.

A hétfői tárgyalás már nem arról szólt, hogy épüljön vagy ne épüljön ott egy létesítmény, hanem arról, mi az a minimumfeltétel, ami még elfogadható mindkét fél számára. Az osztrákok rugalmasan viszonyultak a felvetett kérdésekre. Érezhetően tisztában voltak azzal, hogy akár a világörökségi cím felfüggesztésével is járhat elképzelésük megvalósítása. Éppen ezért a beruházó önszántából lejjebb adta a torony eredetileg 76 méteres magasságát. A hatvan méter már új tárgyalási alapnak bizonyult, és végül 45 méterben állapodtak meg a felek. Az UNESCO munkatársai szerint szükség lesz további szakértői megbeszélésekre, egyeztetésekre is, hiszen hasonló ötlet a jövőben is előkerülhet. Tisztázni kell a világörökséggel szomszédos területeken megvalósuló megaberuházások, építkezések szabályozási formáját.

Megújult a magyar világörökségek honlapja

Megújult külsővel várja az érdeklődőket a honlap, mely főként magyarországi világörökségeket mutatja be az érdeklődőknek. Azonban minden világörökséggel kapcsolatos tudnivalót is megtalálhatunk az oldalon.
Keresd fel Te is a www.vilagorokseg.hu weboldalt!

Ismerjük meg közelebbről a világörökségeket!

2006- tól minden hírlevelünkben találhattatok egy rövid leírást a Fertő-táj világörökség egyik településéről. 2007-ben a magyarországi világörökségekről olvashattok majd itt a hírlevél végén.

Képzeletbeli kirándulásunkon ma Hollókőre látogatunk!

       Budapesttől mintegy 100km-re festői környezetben, a CSerhát-hegység dombjai között bújik meg Hollókő.
       Neve talán abból a legendából ered, hogy egy várúr szépasszonyt rabolt, akinek a dajkája boszorkány volt. A dajka szövetkezett az ördöggel, hogy kiszabadítsák a lányt. Az ördögfiak holló képében elhordták a vár köveit és az itteni szikla tetején felépült Hollókő vára.  Hollókő 1987-ben  került fel az UNESCO Világörökségi Listájára. A legfontosabb feltételnek, azaz az egyedi és egyetemes jelentőségnek Hollókő azzal tett - és tesz - eleget, hogy a XVII-XVIII. században kialakított falu a hagyományos településforma, a tradicionális építészet és a XX. századi mezőgazdasági forradalmat megelőző falusi élet páratlan példája, melyet sikerült eredeti állapotában megőrizni. Hollókő szelíd és harmonikus szimbiózisban fejlődött a természettel és napjainkra sem vált szabadtéri múzeummá: mindmáig élő, lakott település, melynek hagyományőrző lakói az épületek egy részét jelenleg is rendeltetésszerűen használják.
         Hollókő tehát mindmáig a múlt egy eredeti állapotában megőrzött szelete, és ez legértékesebb kulturális kincseink közé emeli. Kicsi és nagy, idős és fiatal számára egyaránt tanulságos, emlékezetes ellátogatni a kis palóc faluba.

 

E havi rejtvényünk a játékos kedvű olvasóinknak szól!
 

A Fertő-tájon kívűl, melyik az magyarországi világörökség, melyet két ország közösen terjesztett az UNESCO elé?

a) Pécs

b) Aggtelek

c) Tokaj

 

A helyes válaszokat továbbra is a fertotaj@mail.datanet.hu címre várjuk.

 

Múlt heti feladványunk:

Hogy hívják Egyesületünk új alelnökét?

c) Havas András

 

Helyes megfejtőink:

Sterlik Gyuláné, Sopron
Boninsegna Ferenc, Sopron

Gábor Ferencné, Szeged

Trimmel Erzsébet,  Sopron

Vörös Emese, Budapest
Németh Gábor, Sopron

Soproni Géza, Sopron

Nagy József, Fertőrákos

Köszönjük, hogy elolvastad hírlevelünket!

 

Kapcsolódó linkek: www.vilagorokseg.hu  http://whc.unesco.org/sites/772rev.htm  

http://www.ferto-hansag.hu/

 

Szerkesztők: Taschner Tamás, Kőfaragó Tímea 9436, Fertőszéplak, Nagy Lajos utca 43

Tel: 99/537-140  Fax: 99/537-141

Hírlevél lemondás_____ : fertotaj@mail.datanet.hu

 

© Fertő-Táj Világörökség Egyesület – (fBR) VNÁD 2005. All rights reserved.