CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2007. március 07., szerda 07:42


Felelősséggel készített költségvetés

Felelősséggel készített költségvetés

Sopron város idei költségvetése felelősséggel készült, ugyanakkor átgondolt koncepció szerint, hogy a nehéz körülmények ellenére is olyan helyzetet teremtsen a város intézményeinek és lakóinak, amely az ésszerű takarékosság mellett is a közmegelégedést szolgálja.


Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere elsőként köszönetet mondott mindazoknak a soproni intézményeknek, amelyek költségvetési forrásból tartják fenn magukat, és amelyeknek a központi megszorító intézkedések a korábbi évekhez képest gazdálkodásuk nehezebbé vált, ugyanakkor mindezek ellenére együttműködést tanúsítottak a költségvetésben rendelkezésükre álló források tekintetében. A jelenlegi helyzetben, Sopron város működőképességének fenntartása érdekében önmérsékletet kellett hogy tanúsítson költségvetésének összeállításakor, tény, amely a város intézményeit is érintette.

A költségvetés elkészítésének mostoha körülményeit meghatározta, a 2 százalékos nominálérték- csökkenés, amely az inflációs ráta miatti 8 százalékos csökkenéssel együtt adja azt a 10 százalékos értékcsökkenést, amellyel meg kellett bírkóznia a költségvetésnek.

Sopron város 2007. évi büdzséjének összeállításakor koncepciózus szempontok érvényesültek – fejtette ki a polgármester.

- Felelősségteljes gondolkodás jellemezte a költségvetés összeállításnak folyamatát – mondta a polgármester. A meghatározó szempontok között volt az ésszerű takarékosság elve, a soproni értékek megtartása, a megkezdett beruházások befejezése és a 2007-2013-as időszakra vonatkozó fejlesztési források és lehetőségek megteremtése. Az említett szempontok érvényesülése biztosítja, hogy a közfeladatot ellátó intézmények működésképesek legyenek, hogy az előző időszakhoz képest a színvonalat meg tudják tartani, hogy ne történjen olyan mértékű forráskivonás, amely az alkalmazottakat érzékenyen érintheti.

A beruházások terén a mozgástér véges, ugyanakkor a cél az, hogy a megkezdődött beruházások megvalósuljanak – fejtette ki a polgármester. Dr. Fodor Tamás azt is elmondta, hogy megkezdik az intézményhálózat szerkezeti átalakítását, aminek jótékony hatása már idén érezhető lesz.

A fejlesztésekről szólva a polgármester leszögezte: reális célként megjelölhető lehetőségekben gondolkodnak, amelyeknél igénybevehetők az EU-s források. Mintegy 20-21 projekt tartozik ezek közé.

BTÉ