|
A túlélés hazárdjátéka
A túlélés hazárdjátéka
Éppen abban az időben voltak ott néhányan, akik hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozatukéval vegyítette. Ő ezt felelte nekik: ,,Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel mindezt elszenvedték? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek. Vagy az a tizennyolc, akire Síloében rádőlt a torony, és megölte őket? Azt hiszitek, hogy vétkesebbek voltak minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek.'' Aztán ezt a példabeszédet mondta: ,,Egy embernek egy fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Ezért így szólt az intézőjéhez: ,,Íme, három esztendeje, hogy ide járok, gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja hiába a földet?'' De az így felelt neki: ,,Uram! Hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom, hátha gyümölcsöt hoz jövőre; ha pedig nem, akkor vágd ki.''''
| |
ARANY JÁNOS
KORTÁRSAM R. A. HALÁLÁN
Kidölt immár sok ép, erős,
Ki velem indult és haladt;
Kevés itt fenn az ismerős:
Oh, mennyivel több föld alatt!
Reményem - elzárt völgy-fenék,
Nincs onnan út, kivezető;
Emlékezet üdítne még -
De az meg egy nagy temető.
Ott fekszenek távol, közel;
Egy-egy külön sír jeleli
Futó harcban hol estek el -
Mint a Horácok elleni. *
S én a pályán vagyok ma még,
Leggyöngébb a futók között;
Fenntart egy szálnyi tartalék,
Bár testem és lelkem törött.
Még elkerült ásó, kapa -
S tán engem a sors arra tart,
Hogy visszanézve, mind csupa
Sirhalmot lássak, ravatalt.
Most a tiédet hantolák:
Im, tőlem is rá egy göröngy!
Oh! hitte volna egy világ,
Hogy te elébb bucsút köszönj?
Egy nap derült volt rád s reám:
Nem várhatál még keveset?...
De sírunk sem lész messze tán,
Ha bölcsőnk oly közel esett.
(1877 aug. 25) |
Nem áll messze akár a mai gondolkodásunktól sem mások halálának mérlegelése. No persze nem feltétlenül úgy, mint Arany János tette azt.
Meglehetősen bizarr, mondhatnám morbid játékot űznek egyesek, amikor a területi hírmondó valamelyik utolsó oldala halálhirdetéseinek tanulmányozásába kezdenek. Gondosan mazsolázva nézegetik az adatokat, miközben állandó összehasonlításokat tesznek. Idősebb volt-e a megboldogult, esetleg fiatalabb, mert abszolút nem mindegy a számukra, hogy még "lemaradásban" vannak-e avagy túlélővé "avanzsáltak". Ki gondolná, hogy a nevetséges játék - íme - milyen bibliai adalékkal bír?
Jézus nyilván a helyi hírek latolgatásába merült, gondteli emberek kimondatlan kérdésére ad választ, amikor rámutat az emberileg kikövetkeztethetetlen halálozási időpontok valódi összefüggésére, mindarra, ami-aki a dolgok mögött van. Az evangélium szerkesztője pedig még a redakcióval arról is gondoskodik, hogy egyszerre mutassa be egy hozzátoldott példabeszéddel a paradoxon mindkét oldalát.
Arra törekszik, hogy kegyetlenül, a dolgok sokkoló erejével mutassa meg azt, amit Isten "türelmetlenségeként" élünk meg. Látszólagos kegyetlensége előtt értetlenül állunk, amikor az élete teljében levő virágot "lekaszálja". Másrészről elmondja azt is, hogy a Teremtő türelme végtelen, és kegyelmének erejével, megtartó hatásával a legelveszettebbnek látszók is benne vannak a "pixisben": ott ficánkolnak vagy görnyedeznek az élők között.
Isten pedig a jó érdekében kockáztat, felteszi az újabb tétet. Igen, kockáztat, mert a szabad akarat mindenkor keresztülhúzhatja a legjobb indulatú "kalkulációt", feleslegessé teheti az egyes ember számára mindazt, amit Ő és Fia értünk tett.
A nagyböjtben különösen példaértékű, ha a reménytelen esetekre újra, talán felesleges energiát fordítunk, ha nem lökjük végleg a sárba az abban fetrengőt, ha merészen túllépünk az adok-kapok egyenlőségén, az 1789-es események, a NFF szárazan, de nem kiszámíthatóan produkált egalité-ján. Ez nemcsak emberi természetünk időleges megtagadása, de sokak, sokunk szerint ez az evangélium egyetlen lehetséges olvasata.
- DI -
|