CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Szomszédvár - Régió

2007. március 23., péntek 09:12


Regionális Lovas Együttműködés

Regionális Lovas Együttműködés

 Regionális Lovas Együttműködési Megállapodást írtak alá  Győrben, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács ülését követően, az okiratot a Tanács elnöke, dr. Molnár Csaba, az Ügynökség ügyvezetője, Győrffy Gábor, a Nyugat-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke, Walter Dezső, illetve a régió három megyéjének lovas szövetségeinek elnökei látták el kézjegyükkel. Az együttműködés, hasonlóan például régió kerékpáros kezdeményezéséhez (Pannon Pedál Egyesület, regionális kölcsönzési hálózat), keretet kíván biztosítani a lovasturisztikai összefogásnak. Az aláírók bíznak abban, hogy a hálózatos együttműködésnek köszönhetőem nagyobb eséllyel jutnak hozzá a pályázati pénzekhez, s ennek köszönhetően  fejlődhet a régió ezen kiemelt turisztikai ágazata is.

 A Tanácsülésen a testület elfogadta 2007. évi költségvetését. Megtárgyalta és elfogadta a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség között megkötendő kétoldalú megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség a Nyugat-dunántúli Operatív Program Közreműködő Szervezete legyen.

 A Tanács a Regionális Operatív Programok Monitoring Bizottságába (minden régió operatív programjának összevont monitoring bizottsága) dr. Kun Andrást, Győr Megyei Jogú Város képviselőjét, a város korábbi alpolgármesterét delegálta.

 A Tanács megtárgyalta a Nyugat-dunántúli Operatív Program akciótervezésének aktuális kérdéseit is, amely napirendi pont kapcsán szóba került, hogy a NyDOP hatáskörébe tartozó 4 és 5 számjegyű utak fejlesztésére vonatkozó javaslatot e hónap végén, április elején várják az illetékes minisztériumtól.

 Módosult a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség alapító okirata, illetve szervezeti és működési szabályzata is, méghozzá a cégvezetői és felügyelő bizottsági tagok személyi változásai és néhány szervezetrendszeri változtatáson kívül azért is, mert a Kormány 2007. február 20-i határozatában Győr városát jelölte meg a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács munkaszervezetének székhelyéül. Ez a döntés azonban nem befolyásolja sem a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács, sem pedig az Ügynökség székhelyét. Az előbbié továbbra is Szombathely marad a Tanács korábbi döntése értelmében, az Ügynökség pedig ezután is soproni székhellyel látja el győri fióktelephelyén a munkaszervezeti teendőket, amelyek a szervezet tevékenységének csak egy részét képezik.

 2007-től a Regionális Fejlesztési Tanácsok hatáskörébe tartozik a helyi önkormányzatok vis maior feladatainak támogatása is, amely korábban a megyei területfejlesztési tanácshoz tartozott. Az idei évben 103 millió Ft áll a Nyugat-dunántúli régió rendelkezésére, amelyből a tárgyalt első döntési körben 43 174 000 Ft támogatást osztott ki a Tanács összesen 9 önkormányzatnak. A támogatások összege félmillió és ötmillió Ft között mozog, azonban Szepetnek Község Önkormányzata a Tanács egyhangú döntésével 16 millió Ft támogatásban részesül, amelynek segítségével helyre tudják állítani a tavalyi évben tűzesetben keletkezett óriási károkat a Király Pál Általános Művelődési Központban.

 Decentralizált projektfejlesztés támogatására a Projektelőkészítő Alap immár negyedik alkalommal nyújt lehetőséget 2007-2008-ban, mindösszesen 342 300 000 Ft mértékben. Az Alap keretében olyan projektelőkészítési tevékenységek kerülhetnek finanszírozásra, amelyek minimum 500 millió Ft-os projekt tervezését szolgálják és legkésőbb 2010. november végéig benyújtásra is kerülnek valamely pályázati forráshoz. Egyenként 25-30 millió Ft értékben várhatóan 11-13 projekt kerülhet majd ily módon előkészítésre.

 A Tanács továbbá megtárgyalta és elfogadta a Környezet és Energia Operatív Program terhére javasolt regionális nagyprojektek és kiemelt projektek indikatív listáját is, amely lista a későbbiekben is, az Operatív Programok végleges elfogadásáig, módosítható.

 Tájékoztatás hangzott el a 2005. évi INNOREG és INNOCSEKK pályázatok záró beszámolójának elfogadásáról is, amelyet a Tanács elfogadott.

 A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a Közlekedési Operatív Program (KOP) Monitoring Bizottságába delegálta Manninger Jenőt, a Zala Megyei Területfejlesztési Tanács elnökét.

 A Tanács összeállította azon projektek listáját is, amelyek előzetesen bejelentették támogatási igényüket a 2007. évi címzett támogatásra, azonban mivel az idei évben nem áll rendelkezésre forrás a pályázat kiírására, a különböző ágazati operatív programok keretében kerülhetnek megvalósításra kiemelt vagy előnyben részesített projektként. Az eredetileg a címzett támogatáshoz összeállított koncepció több olyan projektet is tartalmaz, amely a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretein belül kerülhet megvalósításra, de a listára felkerült összesen 13 olyan projekt, amely kizárólag az ágazati programokból, főleg az egészségüggyel, kultúrával, oktatással, szociális ügyekkel, illetve vízgazdálkodással foglalkozó programokból.

(wespa.hu-cyberpress)