CyberPress.Sopron

Jn 8,1-11 Jézus pedig kiment az Olajfák hegyére. Korán reggel ismét megjelent a templomban, ahol az egész nép köréje sereglett. Leült, és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok odavittek hozzá egy asszonyt, akit házasságtörésen értek. Középre állították, és azt mondták neki: ,,Mester! Ezt az asszonyt házasságtörésen kapták. Mózes a törvényben azt parancsolta nekünk, hogy az ilyeneket meg kell kövezni. Te ugyan mit mondasz?'' Ezt természetesen azért mondták, hogy próbára tegyék, és hogy bevádolhassák. Jézus azonban lehajolt, és ujjával írt a földre. Amikor azok tovább faggatták őt, fölegyenesedett, és azt mondta nekik: ,,Aki közületek bűn nélkül van, az vessen rá először követ.'' Aztán újra lehajolt, és írt a földre. Azok pedig ennek hallatára egymás után elmentek, kezdve a vénektől, s ő egyedül maradt a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett, és azt mondta neki: ,,Asszony, hol vannak ők? Senki sem ítélt el téged?'' Az így felelt: ,,Senki, Uram!'' Jézus ekkor azt mondta neki: ,,Én sem ítéllek el. Menj, és többé már ne vétkezzél!''

Az izgalmas kérdések sorába (Mit írt Jézus a porba? Milyen bűnök terhelték a vádlókat?), melyek inkább egy pletykalap példányszámnövelő hírei közé tartoznának, semmint a civil biblia után érdeklődő gondolatai közé, beletartozik egy igazán érdekes kérdés: vajon Jézus mit tett volna, ha nem úgy hozzák az asszonyt elé, hanem "csak úgy" találkozik vele? A válasz tulajdonképpen megtalálható a samáriai asszony történetében, és mi sem mondhatunk mást. Semmi olyant nem tett volna akkor sem, amit itt sem tesz meg.
Jézus az evangéliummal együtt egy óriási paradoxont hirdetett: ismeretlen végidejű ugyanakkor mindenki részére létező türelmi időről szólt egész működése alatt. Ennek megfelelően cselekedett és beszélt. Kegyelmet hirdetett és ítéletet.
Látszólag szenvtelenül, látszólag érzelemmentesen beszél most is az asszonnyal. Azt mondanánk a legszívesebben: hiányzik belőle az a prófétai hév, mellyel az ószövetség isten-küldöttei és Keresztelő János alakjában vitathatatlanul találkozunk. A hév, a felfokozott érzelmi vágy mindannak a hatékony kifejezéséhez, mellyel - elődök és kortársak úgy gondolták - effektívebben kéviselhetik megbízójukat a Földön.
Mintha Krisztus - az egy templom-udvari jelenettől eltekintve - lemondott volna a mondanivaló érzelmi megerősítéséről, az affektív komponens fokozó erejéről. Persze itt lehet hangsúlyozni a spannoltság okozta exhaustív állapot fokozott felfogó-státuszát, a végsőkig, az egzisztencia alapjait érintően megfeszített idegek készségét. A nyugodt szó azonban akkor is csak nyugodt szó marad, miközben Jézus nem felejti el az örökös ellentmondás másik tagjának a megfelelő megjelenítését: többé ne vétkezzél.
Mondhatnánk, folytathatnánk a szavakat azzal, hogy felhívjuk a figyelmet arra, a delikvens ismételten milyen helyzetbe kerülhet, tarthatnánk bűnmegelőzési konferenciát. Jézus azonban számomra itt azt fejezi ki a hozzátett mellékmondattal, hogy nemcsak a bocsánatot nem illik meggyalázni egy újabb bűnnel, nemcsak a törvény karmai közül lehetséges újabb kimentés kudarcát villantja fel, de egyenesen arra céloz, hátha egyáltalán nem lesz már következő alkalom! Hátha végetér az egy életre szóló, az ismeretlenre méretezett türelmi idő.
Az asszony újra szabad. Ez a szabadság-fogalom azonban új tartalmat hordoz. Arra nyert szabadságot - mondja az evangélium kommentár -, hogy elmenjen és ne kelljen meghalnia. Arra is szabadságot kapott, hogy másként - Isten törvényei szerint - éljen. Arra azonban nem, hogy újra bűnt kövessen el.
Különösen szívbemarkoló ilyenkor, nagyböjt idején a nem várt halál híre, a "be nem vezetett" megsemmisülés bekövetkezte. Talán - ahogyan másokban is - ez dominál úgy bennem, hogy arra gondolok: a házasságtörő asszonynak bűnre talán még lett volna alkalma, de vajon találkozott-e még egyszer Krisztussal? Az evangélium - nyitva hagyva bizonyos pozitívan megfogalmazott lehetőségeket - tulajdonképpen hallgat erről. Még beszédesebb ez a hallgatás ma, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, amikor példát kapunk a mózesi élet vagy halál kérdésében.
"S a többi néma csend" szoktuk idézni a befejezést, miközben egyre az jár az eszünkben: az, akiről immár csend van és mi, akik még zajongunk, betartottuk-e a krisztusi tanácsot: "Menj, és többé már ne vétkezzél!"
- DI -