CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Szomszédvár - Régió

2007. március 25., vasárnap 18:29


Ismét Kisfaludy Napok

Ismét Kisfaludy Napok

2007. március 22-25. között - immár 44. alkalommal - ismét megrendezik a nagy hagyományú művészeti fesztivált, a Kisfaludy Napokat. A Bartók Béla Megyei Művelődési Központ Kht, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat, a Szülőföldünk Megyei Honismereti Egyesület és a Társadalmi Egyesülések Megyei Szervezete által közösen szervezett program 4 napon át nyújt – számos területen és kategóriában - bemutatkozási lehetőséget a megye valamennyi középfokú oktatási intézményében tanuló fiatalok számára, élményekben gazdag emléket szerezve ezáltal önmaguk és közönségük számára. A program népszerűségét bizonyítja, hogy az elmúlt időszakban évről évre mintegy 1000-1200 diák és pedagógus tisztelte meg részvételével megyénk kiemelkedő fontosságú művészeti és tudományos rendezvényét.

Tóthné Hajmási Izabella, a BBMMK igazgatónője elmondta, hogy a szervezők legnagyobb örömére 2007-ben a megye 47 középiskolájából közel 1200 diák jelentkezett a megmérettetésre. A jelentkezők nagy száma miatt a Kisfaludy Napok az idén nem három, hanem négy napos rendezvény lesz.

A rendezvénysorozat befejező napján, március 25-én, vasárnap 14.00 órakor kerül sor az eredményhirdetésre (Győr, BBMMK), ekkor Kara Ákos, a megyei közgyűlés alelnöke adja át a legjobbaknak az elismeréseket, majd a Kisfaludy Napok 2007. gálaműsorát tekinthetik meg az érdeklődők.
P.Z.