CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Szomszédvár - Régió

2007. március 28., szerda 17:06


Szakmai nap Győrött

table border="0" cellpadding="5" cellspacing="0" width="600">

Szakmai nap Győrött

A Fogyatékos Gyermekek, Tanulók Felzárkóztatásáért Országos Közalapítvány szakmai napokat szervez az ország öt pontján, melynek egyik helyszíne – március 29-én, csütörtökön – Győr lesz. A rendezvénynek a Megyeháza díszterme ad otthont (Árpád út 32.). A regionális szakmai napon a Győr-Moson-Sopron, Vas, Komárom-Esztergom és Veszprém megyében működő gyógypedagógiai szolgáltató központok, szakértői bizottságok, valamint nevelési tanácsadók diagnosztikus tevékenységet munkatársai vesznek részt. A rendezvény szervezésében, az előkészítő munkálatokban Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálata tevékeny részt vállalt.

Egy 2005/2006-ban megvalósított projekt keretében elkészült a „Pedagógiai vizsgálat a komplex diagnosztikai eljárás keretében a nevelési tanácsadók és a szakértői és rehabilitációs bizottságok számára” című, 90 órás továbbképzési tematika és egy csatlakozó, 10 fejezetes oktatási kézikönyv. A továbbképzés akkreditálása megtörtént. A kidolgozott képzési anyagra épül a 90 órás továbbképzés, melynek előkészítését regionális szakmai napok keretében kívánják megvalósítani a szerzők.

Mivel a jogszabályok (pl. a 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet „a képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról” és módosításai, valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. Törvény) a pedagógiai diagnosztikát a szakértői bizottságok és a nevelési tanácsadók megosztott feladatkörébe rendelik, egyértelmű volt a szakmai napok programjába bevonni kívánt célcsoport meghatározása.

Továbbá a Közoktatásról szóló törvény módosítása a sajátos nevelési igény meghatározásában jelentős változásokat hozott, melynek okán –többek között- a diagnosztika területét is érintő átalakulások történnek.

A projekt célja a pedagógiai szakszolgálatok, ezen belül a nevelési tanácsadók és a szakértői és rehabilitációs bizottságok diagnosztikai tevékenységében részt vevő pedagógusok, gyógypedagógusok szakmai konzultációja, a diagnosztikai tevékenységben részt vevő pedagógusok, gyógypedagógusok szakmai erősítése, annak érdekében, hogy a pedagógiai diagnosztika szerepe, fontossága megerősödjön. A térségi szervezés elősegíti, hogy a térségi/helyi együttműködés erősödjön. Távlati cél az egységes diagnosztikus szemlélet és szempontrendszer közelítése.