Rovat: Városháza
2000. szeptember 06., szerda 00:00
Sajtóközlemény
Sopron Megyei Jogú Város polgármestere, dr. Gimesi Szabolcs
rendkívüli
sajtótájékoztató keretében a Hotel Az augusztus 30-án megtartott képviselő-testületi ülést követően, augusztus 31-én pénteken országosan is megjelent a hír, mely szerint a Hotel Rózsadomb ügyében a soproni közgyűlés szerződést hagyott jóvá. A szerződés üzleti titok, azonban bizonyos információk kikerültek, mely híradásokra a tájékoztató során többször utalás hangzott el. Tény, hogy a közgyűlés egy szerződést hagyott jóvá a Hotel Rózsadomb önkormányzati üzletrészeire vonatkozóan 2000. augusztus 31-én, zárt ülés keretében. A szerződés-tervezetben nem az a vételár szerepelt azonban, ami a tárgyalások utolsó stádiumában szerepelt. Másrészt, a szerződés aláírásának kísérő tényezőjeként szereplő, a szóban forgó cégnek a vételár zárolására benyújtott igazolása elmaradt. A polgármester felszólítására a hétfői határidőre sem érkezett meg azon igazolás, mely szerint Sopron javára értékpapírban vagy készpénzben a vevő zárolja az összeget. A polgármester élve az önkormányzati törvényben biztosított jogával, 3 napon belül kéri a napirend újratárgyalását. A soproni képviselő-testületnek 15 napon belül kell újratárgyalni a napirendet. Ezt egyrészt az igazolás elmaradása indokolja, ami komoly bizalmi kérdés, másrészt a Polgármester tudomására jutott, hogy a Hunguest Rt. - amely tulajdonostárs lévén tárgyalásokat folytat - más feltételeket határozott meg, mint ami a Közgyűlés döntése előtt ismert volt a vevő részéről. Elkerülve a későbbi vádat, mely szerint az önkormányzat kedvezőtlen szerződést kötött, a döntés újratárgyalására van szükség. A sajtótájékoztatón megjelent Havas András a FIDESZ Soproni
Szervezetének
elnöke és
Havas András (FIDESZ): elmondta, a Fidesz két éve koalíciós együttműködésben dolgozik a Szövetség Sopronért Egyesülettel. Ezen időszakban azt tapasztaltuk, hogy a Polgármester a város érdekeit képviselve elkötelezetten dolgozik, hogy a Globex ügyben elveszett soproni vagyonból a semminél nagyobb részt visszaszerezzen a városnak. A Fidesz folyamatosan megismerve a javaslatokat támogatta dr. Gimesi Szabolcs polgármestert ebben a munkában, s a jövőben is támogatni kívánja. Dr. Szekeres Csaba (Szövetség Sopronért Egyesület): az Egyesület képviselői a határozati javaslat a) változata esetében tartózkodtak. Polgármester úr elmondta, hogy milyen körülményekben történtek változások a csütörtökihez képest. Ezért az Egyesület támogatja a kezdeményezést, hogy a megváltozott körülményekre tekintettel újra tárgyalja a kérdést.
Németh Zsanett médiareferens
|