CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Diákélet - diákszáj

2007. április 21., szombat 10:53


NyME Hírlevél - 2007. április 20.

NYME HÍRLEVÉL
2007. április 20.
III. évfolyam 11. szám
hírszerkesztő: tothandras@nyme.hu

Nyugat-Magyarországi Egyetem
Postacím: 9400 Sopron, Bajcsy-Zsilinszky. u. 4.
Telefon:518-100




Együttműködési megállapodást kötött a Microsoft és a NYME

A Microsoft Magyarország képviseletében Deme Csaba marketing igazgató, valamint az egyetem rektora, Prof.Dr. Faragó Sándor együttműködési megállapodást írtak alá április 19-én 14.00 órakor a Nyugat-Magyarországi Egyetem Tanácstermében. Rektor úr köszöntő beszédében hangsúlyozta, hogy a felsőoktatási intézmények már eddig is szoros kapcsolatban álltak a Microsofttal, de a most aláírt megállapodással ezt még szorosabbá kívánják fűzni. Deme Csaba elmondta, hogy a felsőoktatás támogatása a Microsoft kiemelt feladata. Képzéseiken 33 ezer tanár és 11 ezer hallgató szerzett Microsoft minősítést, országszerte 14 felsőoktatási intézményben létesítettek műszaki labort. A megállapodás lényege, hogy a Tisztaszoftver program keretében jelentős mennyiségű szoftver áll majd az intézmények rendelkezésére, ingyenes levelezőprogramot biztosítanak a hallgatók számára, valamint a Microsoft részt vesz az egyetemi informatikai rendszerek támogatásában.


(hg)

Geoinformatikai doktori program indul

A NYME Geoinformatikai Karon PhD-oktatás indul a térinformatika, távérzékelés, fotogrammetria, geodézia, földmérés és földrendezés területén. Ennek nyomán a Roth Gyula Erdészeti és Vadgazdálkodási Tudományok Doktori Iskola Geoinformatikai Doktori Programot alapított a NYME, az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézete és a Földmérési és Távérzékelési Intézet együttműködésével. Az új PhD-programot az Egyetem Doktori Tanácsa elfogadta, első évfolyamára jelentkezni 2007. júniusi határidővel lehet. Részletek a GEO honlapján: http://www.geo.info.hu/portal2007/ .

(mb)

Megjelent a Vivat Academia új száma az interneten is

32 oldalon olvashatók a Nyugat-Magyarországi Egyetem karainak hírei, a közelmúlt történései és a közeljövő eseményei a lap március-áprilisi számában, mely már az interneten is olvasható a http://vaonline.nyme.hu/ linken.
(ta)

Apáczaisok Baráti Köre alakul

A Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karának Dísztermében április 20-án megalakul az Apáczaisok Baráti Köre. Az alakuló ülés napirendjén az alapszabály elfogadása és a tisztségviselők megválasztása szerepel. Az egyesület alapvető célkitűzése a NYME-AK-n - beleértve jogelődjeit is - tanulmányaikat befejező hallgatók, illetve az kar oktatói és munkatársai közötti kapcsolattartás biztosítása.
(nm)


Hallgatóink sikerei

A Faipari Mérnöki Kar Alkalmazott Művészeti Intézetének képviseletében, Koros Péter és Nyilas Kálmán formatervező szakos hallgatók a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán megrendezett Országos Művészeti Diákköri Konferencián (OMDK) az iparművészeti szekcióban első díjat nyertek "Formába fogott levegő" című munkájukkal.

A Benedek Elek Pedagógiai Kar II. évfolyamos óvodapedagógus szakos hallgatója, Planicsek Szonja Kazinczy Emlékérmet kapott példamutató szép magyar beszédért, a Kazinczy Ferenc Szép magyar Beszéd Verseny 35. országos döntőjén.

Sikeresen szerepeltek az Apáczai Csere János Kar hallgatói az Egerben megrendezett OTDK Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójának versenyén. Szemeti Diána I. évfolyamos rekreációszervezés és egészségfejlesztés szakos hallgató a Rekreáció, sportturizmus alszekció különdíját kapta. Felkészítő tanára Dr. Bánhidi Miklós. Évfolyam és szaktársa, Kovács Eszter pedig a legfiatalabb hallgató különdíjban részesült. Felkészítő tanára Dr. Ihász Ferenc.

A Miss Universe Hungary döntőjében Révai Katalint a Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karának hallgatóját második udvarhölgynek választotta a zsűri. A tanító-művelődésszervező szakos szépség tavaly a Miss Universitason, az egyetemek jelöltjei közt lett királynő.


(vv-tt-nm)

Egyetemi Filmklub - a 2001. év filmjeiből: Amélie csodálatos élete

Az "Elszalasztott évek filmjeiből"-sorozatban április 24-én, kedden 20.30-kor Jean-Pierre Jeunet: Amélie csodálatos élete című filmalkotásának vetítésére kerül sor az Ifjúsági Házban. Részletek a filmről és a sorozatról a NYME honlapján: http://www.nyme.hu/fileadmin/dokumentumok/kommunikacio/fimek2007.pdf. A belépés díjtalan.

(mb)

Irodalmi est az Erdészeti Múzeumban

A Soproni Egyetemi Irodalmi Fórum soron következő felolvasóestjére április 25-én, szerdán 20.00 órakor kerül sor az Erdészeti Múzeumban. A hallgatói kezdeményezésre létrejött irodalmi kör összejöveteleinek szervezői szeretettel várják azokat a hallgatótársaikat, akik kedves versüket, novellájukat, regényüket bemutatnák, illetve hangszeres játékkal vagy énekléssel szerepelnének.
(szm)