CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Szomszédvár - Régió

2007. május 26., szombat 20:32


Hírek, események a régióban

Politikai nyilatkozat a Közép-európai Közlekedési Folyosó (CETC) létrehozásáról

Tizenhárom önkormányzati régió vezetői gyűltek össze Vladimír Bajan, a Pozsonyi Önkormányzati Régió elnöke meghívására 2007. május 29-én Pozsonyban A találkozó munkaértekezlettel kezdődött, majd a Közép-európai Közlekedési Folyosó (CETC) kezdeményezés regionális vezetői politikai nyilatkozatot írtak alá. A rendezvényen a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat képviseletében Kara Ákos alelnök látta el kézjegyével a dokumentumot.

A politikai nyilatkozatban az aláíró felek kinyilvánították közös politikai készségünket a CETC létrehozására, amely észak/dél irányban kötné össze Balti régiókat és az Adriai-tengert.

A CETC megvalósítása jelentékeny gazdasági előnyökkel járna az összes érintett régióban és országban valamint egész Európában.

A CETC konstruktív megvalósítása végett kinyilvánítják együttműködési szándékunkat az Európai Bizottsággal és más illetékes európai intézménnyel, illetve saját országuk parlamenti képviselőivel, az egyes országok és régiók európai Parlamenti képviselőivel, országaik kormányaival a Folyosó előkészítése, értékelése, kivitelezése és finanszírozása területén.

A CETC érinti mindazokat a nyomvonalakat, melyek a partnerek földrajzi területein áthaladnak. Az egyes részek az egyes országok és az EU jogszabályai alapján kerülnek előkészítésre, értékelésre, kivitelezésre és finanszírozásra.

Az önkormányzati régiók politikai vezetői az Európai Bizottsághoz és más, illetékes európai intézményekhez, illetve országuk parlamenti képviselőihez, az egyes országok és régiók európai Parlamenti képviselőihez, nemzeti kormányukhoz fordulnak és felkérik őket, hogy hagyják jóvá és támogassák e közös munka megvalósítását, hogy a CETC-t a lehető legrövidebb időn belül vegyék be TEN-hálózatba.
P.Z.


Emléktábla a kitelepítetteknek Győrsövényházon

Emléktáblát szenteltek Győrsövényházon május 20-án félezer kitelepítettre emlékezve. A község több mint ötszáz német ajkú lakosának kellett mindent hátrahagynia a második világháború utáni évben.A szentmisét követően Firtl Mátyás, a győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés alelnöke mondott beszédet.


,,61 évvel a tragikus események után, ezeket a történéseket felidézhetjük adatokkal, számokkal, dátumokkal, a korabeli rendeletekkel, az elűzöttek emlékének adózhatunk, de érzéseiket, gyötrelmüket, a kiszolgáltatottság és a kitaszítottság fájdalmát, a darabokra hulló életek tragédiáját teljes mértékben sem átélni nem tudhatjuk, sem visszamenőleg enyhíteni azokat. Mert 1946 májusának ez a tragikus napja a megalázottságnak azt az állapotát jelentette, amely után a testben és lélekben kifosztott emberek közül sokan az élni akarást sem tudták már magukkal vinni – mondta Firtl Mátyás.

A második világháború után egy évvel, 1946 májusában 530 sövényházi lakost üldöztek el otthonukból.A megyéből kitelepítettek száma 11086 volt.

Ezért emlékeztessen a tábla minden egyes alkalommal azokra, akiknek ősei felépítették a templomot, azokra, akik felépítették a falut, akik előttünk itt éltek és haltak, ésazokra, akiknek életükben végső búcsút kellett mondani otthonuknak és hazájuknak.

- Emlékeztessen a tábla a reménységre. Ma a harang a kitelepítettek emlékének szól, és egyben nekünk is. Arra figyelmeztet minket, hogy hit, remény, szeretet és bölcsesség nélkül parttalan az élet és nincs jövőnk - fogalmazott Firtl Mátyás a táblavató megemlékezésen.
BTÉ