|
Úton hogy megszüljük a magunk Szeretet-himnuszát! - Üzenet Sopronba (és a világba)
Úton hogy megszüljük a magunk
Szeretet-himnuszát!  Meg vagyok győződve, hogy Isten teremtette szép világunk elég nagy, van itt hely bőségesen mindannyiunknak. Abban is biztos, vagyok, hogy jóságos mennyei Atyánk jól feltarisznyázta a világunkat, van elég vasérc, réz, szén, kőolaj, jutna mindannyiunknak, ha bölcsen és testvéri szeretettel használnánk fel azt. Világunkat, mint egy óriási puzzlet képzelem el, megvan itt minden, csak a gonosz egy kissé összezavarta a darabokat, de nekünk nyugodt, békés munkával, szépen sikerülhet, sikerülnie kell mindent helyre rakni. És ez szép dolog, férfihoz méltó élet, számomra szebb, mint egy tökéletes kész világot száj tátva szemlélni.  Jézus Krisztus azt mondta: "Atyám mindmáig munkálkodik, és én is munkálkodom." Igazából az én reményem ez a mindmáig munkálkodó Isten, mert azt eltudom hinni, hogy az én, a te munkád értelmetlen, céltalan üres lötyögés, de azt, hogy a teremtő Isten mindig a szeg mellé ütne, azt nem. És mi mindannyian ennek a teremtő Istennek a kisebb - nagyobb munkatársai vagyunk. Hiszem, hogy minden nyafogás, siránkozás ellenére a világunk előre halad, és kibontakozik. Természetes, hogy kinövünk egy-egy cipőt, ruhadarabot, társadalmi szokások, valós, vagy vélt értékes beidegződések dőlnek körülöttünk halomba. Az emberiség nagy fájáról népek, nemzetek törnek le, és semmisülnek meg, ha nem tudnak rugalmasan megújulni, előre nézni, de ez nem a világ vége. Hiszek a kibontakozó győzelmes életben, mely tudatosan a fény felé tör, a fény felé, melynek a neve: őszinteség, igazság, szolidaritás, élet, szeretet, Isten. Nem hátrafelé kell nézni. Valóban értékes, megszokott, hozzánk nőtt ruhadarabokat kell az emberiség levessen. Jézust megfeszítették, mert mint ideje múlt ruhából kilépett az Ószövetség megannyi évszázadokon keresztül csiszolódott hagyományából, szokásából. Számára egyetlen érték amelyhez föltétlenül ragaszkodott, a szeretet parancsában megfogalmazott Isten és ember szeretet. Szereti a mennyei Atyát, bízik benne, a kereszten is kezébe ajánlja a lelkét, és hisz az Isten által teremtett emberben, annak jóságában, ezért kér nagypénteken számunkra bocsánatot: "Bocsásd meg nekik Atyám, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek." Úgy gondolom, hogy nekünk is, csak a Krisztus által elfogadott és az Újszövetséget jelentő szeretet parancshoz kell feltétlenül ragaszkodnunk. Minden más elengedhető: a múlt sérelmei, országok határai, kiürülő intézmények tekintélye, minden. De még a szertartások, szokások, hagyományok, megannyi beidegződés mind mind csak eszköz, mankó, mely által a szeretet útján tovább mehetünk. Az út a fontos, és nem a jármű. Én nem ünneplem meg, de még gyásznapot sem tartok azon a napon, melyen apámat elhurcolták a kommunista verő legények, hogy börtönbe zárják, összetörjék, megöljék. Nem tartom meg ezt a napot, mert Krisztus azt kéri, hogy bocsássunk meg hetvenszer hétszer, és ez szabadságot jelent nekem. Szabad vagyok, mert nem kell magammal hurcolnom ezt a szörnyűséget. Jézusnak egyetlen parancsa a szeretet parancs. Nekem lököttségnek tűnne, ha egy házaspár évente megtartaná azt a gyásznapot, mikor jól összevesztek. A lényeg az, hogy szeressék egymást, és a házasságkötés napját ünnepeljék meg, a gondokat, nehézségeket, maréknyi porságukból fakadó gyengeségeket alázattal bocsássák meg egymásnak. Nem lehet évről évre tragédiákat ünnepelni, unokákon számon kérni a nagyapák által elkövetett sérelmeket. Úgy gondolom, hogy a sok lamentáció, siránkozás, ellenségeskedés helyett előre kellene néznünk. A múltat, és annak minden akarva vagy akaratlanul okozott sebét, fájdalmát, kellene hagyjuk, hogy az idő begyógyítsa, s nekünk az eljöttünk álló feladatokra kellene koncentráljunk. A kiengesztelődések új ünnepeit kellene alázattal megszervezni. Előre kell nézni, tovább kell mennünk egyénileg is, de közösségileg is. Az emberiség nem érte el a lelki, szellemi, anyagi fejlődésének a csúcsát, nem értük el a plafont. Hiszem, hogy van tovább, az emberiség létével irt szeretet himnuszt még nem fejeztük be, az csak Isten országának beteljesedésével ér véget. Hihetetlen távlatok vannak előttünk, az ember szinte beleszédül ha előre néz, de félnünk nem kell, mert magunk előtt láthatjuk gondviselő Istenünk karjait. A félelem megbénít, a remény, a gondviselő jóságban vetett hit szárnyakat ad. Jézus Krisztus nem pánikol sem nagypénteken, sem húsvét vasárnapján. Békés nyugalommal megy a szeretet útján, mert hisz a szeretet végső győzelmében. Nincs más út, csak a párbeszéd és a szeretet útja, melyen ha következetesen haladunk, akkor hiszem, hogy életünk a szeretet himnuszának megírásába torkollik. Kisebb testvéri alázattal: Csaba testvér |