CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2007. június 22., péntek 08:33


Sopron városvezetése minden jogi eszközt kihasznál az ügy teljeskörű törvényes tisztázása érdekében

A városvezetés panasszal él

A városvezetés panasszal él

 A soproni városvezetés múlt héten kapta kézhez a Nemzeti Nyomozó Iroda mélygarázs-ügyben hozott, a nyomozást megszüntető határozatát.
Dr. Fodor Tamás polgármester az ügyben elmondta: a jogi szakértők megvizsgálták a dokumentumot és a következőket állapították meg:

 - A határozat több helyen iratellenes, valamint ellentétes a jogszabályi rendelkezésekkel, szakmailag megalapozatlan. A rendőrség a dokumentumokban foglalt tényeket figyelmen kívül hagyta, ugyanakkor iratelleneles feltételezéseket, fikciókat állított fel, amelyeket jogszabályellenes magyarázatokkal próbált alátámasztani.

 A jogi szakértők megdöbbentőnek, ugyanakkor sajnálatosnak tartják, hogy nagyon súlyos, országos jelentőségű gazdasági bűncselekmény gyanús ügyek vizsgáltata során komoly szakmai hiányosságok merülnek fel a rendőrség eljárásával kapcsolatban. Ilyen ügyeknél minimum elvárási követelmény, hogy a nyomozást végző személyek jogintézményi alapfogalmakkal tisztában legyenek.

 Mindezek alapján dr. Fodor Tamás polgármester elmondta: a határozattal szemben panaszt nyújtottak be a nyomozószervhez, amelynek elbírálásáról, amennyiben annak a Nemzeti Nyomozó Iroda nem adna helyt, az illetékes ügyészi szerv fog dönteni.

 Sopron városvezetése eltökélt abban, hogy a rendelkezésre álló valamennyi törvényes eszközt kimeríti az ügy teljeskörű törvényes tisztázása érdekében – mondta dr. Fodor Tamás.