CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Közélet

2007. július 02., hétfő 21:24


A Póda Endre utca környékén kialakult helyzet: újabb ,,örökség', amit rendezni kell

A Póda Endre utca környékén kialakult helyzet: újabb ,,örökség", amit rendezni kell

Lakossági bejelentés és reklamáció kapcsán a városháza szakembereivel a városvezetés megvizsgálta a Póda Endre utca és környéke beépítési módozatait – tájékoztatta a sajtót dr. Fodor Tamás polgármester.

A nevezett városrész-kialakítás még a korábbi városvezetés idején történt, így a jelenlegi önkormányzat ebben is egy meglévő állapotot örökölt.

2001-ben az akkori közgyűlés kereskedelmi-gazdasági övezetként jelölte meg a területet a szabályozási tervben, majd ezt 2005-ben a közgyűlés részben megváltoztatta: az ipari park egy nyugati darabját úgynevezett „településközpont vegyes” kategóriába sorolta, ami részben lakóövezetet, részben egyéb funkciójú övezetet jelent, vagyis a lakóövezet mellett az azt nem zavaró ipari, kereskedelmi és szolgáltató funkciójú épületek megépítését teszi lehetővé.

A szabályozási terv besorolása alapján, a magyar építési jogrend értelmében egy magassági átlagszámot határoz meg, ami e területen 12,5 méter. Ez átlagszám, vagyis lehet alacsonyabb és magasabb épületet is felhúzni. Sajnos, a jog ezt a lehetőséget tartalmazza, így az ellen a jelenlegi városvezetés nem tehet semmit – fejtette ki a polgármester.

Hozzátette: A Póda Endre utcában élők jogos igénye viszont, hogy kellemes, nyugodt, zöld területekben gazdag élhető területük legyen. A városkép szempontjából is lényeges, hogy tájba illő, Sopron adottságait és hagyományait kiemelő, azt őrző új lakóterületeket alakítsunk ki. Mivel a szabályozási terv szabályozza a zöldterületi hányadot, fokozottan figyelünk arra, hogy a lakóterületeken megmaradjanak a parkok, épüljenek játszóterek, ugyanakkor a lakópark környezetének szomszédságában – a gazdasági övezetben – a lakók nyugalmát a legkevésbé zavaró tevékenységeket folytató vállalkozások kapjanak helyet.

Dr. Fodor Tamás elmondta: felülvizsgálják a terület lehetőségeit, s ha kell, döntést hoznak az ott élők és a telektulajdonosok érdekében. Sopronnak fontos a kereskedelem és a környezetbarát ipar erősítése is, így a lakók és a vállalkozók érdekeit össze kell hangolni.

Összességében elmondható: a jelenlegi városvezetés mindent megtesz a korábbi testülettől örökölt helyzet hibáinak korrigálására, annak érdekében, hogy az előző városvezetés rossz döntését valamilyen módon helyrehozza – úgy, hogy az érdekek összehangolásával a legkevesebb hátrányos helyzet adódjon.
(cyberpress.hu)