|
Két történet
Két történet
Lk 12,13-21 Valaki megszólította a tömegből: ,,Mester! Mondd testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!'' Ő azt felelte neki: ,,Ember! Ki tett engem bíróvá vagy végrehajtóvá közöttetek?'' Aztán így szólt hozzájuk: ,,Vigyázzatok és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.'' Példabeszédet is mondott nekik: ,,Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott. Akkor így gondolkozott magában: ,,Mit tegyek? Nincs hová gyűjtsem a termésemet.'' Majd azt mondta: ,,Ezt fogom tenni: Lebontom magtáraimat, nagyobbakat építek, és oda gyűjtöm minden termésemet és vagyonomat. Azután azt mondom lelkemnek: Én lelkem! Van sok javad, sok esztendőre eltéve; nyugodjál, egyél, igyál, élvezd az életet!'' Isten azonban így szólt hozzá: ,,Esztelen! Még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?'' Így jár az, aki kincset gyűjt magának, és nem az Istenben gazdag.''
Gyermektelen rokona hagyta ismerősömre ingóságait: tegyen velük, amit akar. Sikerült is ezzel egy addig nyugodt életet alaposan felbolygatnia. Becsüs, alkudozások, hagyatéki futkosások hivatalból hivatalba, s a rendszerezett papírok elhelyezése, az értékes könyvtár értő kezekbe helyezése, s a sornak ki tudja, mikor lesz vége.
Nem mintha bármelyikünknek ne lennének olyan "világos" pillanatai, amikor a göncöktől szeretne megszabadulni, melyek gyűlnek, gyűlnek, s egyszerre csak beborítanak. A gyűjtögető ember képe rajzolódik ki általunk, aki valamilyen hivatkozással felhalmoz és nem tud ellenállni a megszerzés kísértésének. Aki nem képes egy nagyáruház, pláza, metro emeletre fel-emeletről le tortúrája közben úgy elcsodálkozni, hogy azt mondhassa: "Mennyi minden, amire nekem nincs szükségem!"
Manapság mind gyakoribb a nagyon gazdagok között is a vagyon nagyrészének jótékony célra fordítása. Nagyon találó az öröklésre nézve a legutóbbi nagy vagyon-ajándékozó nyilatkozata, aki azt mondta, annyit hagy az örökösöknek, hogy mindent megtehessenek, de annyit nem, hogy semmit sem tegyenek.
Ha megtesszük a következő lépést, és azt kérdezzük meg magunktól, vajon a gyűjtésünk kezdő iránya egyáltalán helyes volt-e, akkor máris közelebb kerültünk az evangélium igazi mondandójához. Természetesen vannak kifogásaink és hivatkozhatunk az ember és gondolat érésére, a most éhezésbiztosnak látszó nyugdíjas évek közeledtére és az előnyöknek csak kevésbé emberidegen módon történő kihasználására. Mégis azt tapasztaljuk, hogy a begyűrűző mintát követve aki megtehette, már megtette az első lépéseket, hogy beolvadjon, asszimilálódjon a szép, új világba.
Jézus mégis, most is, az olyan körülmények között is, amikor embernek maradni is nagy dolog, nem kevesebbre, mint magára a szentségre hív. Nem mi döntjük el - szerencsére - milyen közel áll a kettő egymáshoz. De hogy a kettőt közelítve, az emberit tökéletesítve járunk a legjobban, azt most is, előre, később is, visszatekintve, nyugodtan elmondhatjuk.
- DI -
|