CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2008. április 18., péntek 23:41


A Kempteni Ének és- Zeneiskola növendékei Sopronban

A Kempteni Ének és- Zeneiskola növendékei Sopronban

A zene 1987 óta köti össze a zeneiskolás növendékeket és a két várost.

A Kempteni Ének és- Zeneiskola és a soproni Horváth József Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kapcsolatának kezdete 1987 elejére datálódik.

A kempteniek első hangversenyüket februárban adták a Soproni Petőfi Színházban, az akkori soproni Zeneiskola vendégeként.

- Mi zenészek nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a két intézmény kapcsolata egy évvel a hivatalos testvérvárosi kapcsolat előtt már létrejött – mondta Horváth Rudolf, a zeneiskola igazgatója.
Az eltelt 21 évben szakmai és nagyon jó baráti rokonszenv alakult ki közöttünk. Az első találkozást követően évenkénti váltásban látogattuk egymás iskoláját, és nagyon színvonalas, közös vendéghangversenyeket rendeztünk.

A kempteni iskolát több mint 20 éve igazgató Wolfgang Heichele igazgató áldozatos és magas színvonalú szakmai munkát végez, fáradhatatlanul dolgozik a két intézmény és a két város sikeres együttműködésén.

Ebben az évben a kempteniek látogattak Sopronba. A Kempteni Ének és- Zeneiskola növendékei nagy sikerű hangversenyt is adtak a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban, amelynek első részében az ifjúsági kórus lépett fel, Wolfgang Heichele vezényletével, amelyet követően a Thursday Night Big Band mutatkozott be, Stephan Staudt vezetésével.


A koncertet megelőzően a polgármesteri hivatalban a város nevében Abdai Géza alpolgármester köszöntötte a vendégeket, akik az április 17 és 20. közötti soproni tartózkodásuk alatt Sopron nevezetességeivel ismerkedtek és a Fertő-Hanság Nemzeti Parkba is ellátogatnak.


BTÉ