|
Balatoni ízelítő
Balatoni ízelítő
Két hét múlva kezdődik a Balaton Sound fesztivál. A fesztivál fellépői közül bemutatunk hármat.
Ricardo Tobar
A 23 éves chilei srác néhány éve még szülővárosában, egy étteremben futkározott a tányérokkal. Első megjelenését James Holden remek ráérzésének köszönheti és azóta is hűen kitart a Border Community csapatánál. A bravúros live-actjeiről híres producer zenei világára legalább annyira hatással volt a minimal, mint a goa trance vagy az elektro-punk, a mottó egyszerű, de annál hatásosabb: energia és vidámság mindenek felett. Első zenei tákolmányait 16 évesen fabrikálta olcsó számítógépén, de azóta is a megfizethető, de kreatív kütyük híve, bár szerencsére az emészthetetlen trance-ektől azóta sikerült jó fényévnyi távolságra jutnia. A barcelonai Sonar fesztivál után mi is frissiben tesztelhetjük, hogyan bűvöli komputerét a balatoni éjszakában!
James Holden
Az elektronikus zene különc figurája sohasem önteltségéről volt híres, többnyire loboncos hajjal, szakadt rockpólóban áll a pult mögé, hogy bizonyítsa, számára a zene határtalan, kortól és stílushatároktól mentes játékszer. Első megjelenésekor 19 évesen az oxfordi egyetem padjait koptatta és sokkal inkább egy matek professzori állásról ábrándozott, mint a londoni klubélet vad világáról. A Horizons sikere- amit olcsó házi PC-jén fabrikált - azonban egycsapásra mindent megváltoztatott. Néhány évvel később a trance atyaúristen Tiesto már az év legjobb trackjeként dicsőítette Nothing című felvételét, megalapította Border Community nevű kiadóját és Sashával közösen készített albumot. Beskatulyázhatatlan zenéit ugyan a brit közönség eleinte nehezen emésztette meg, a progresszív house és a dallamos trance közt barangoló darabjai a német klubbereknél annál nagyobb sikert arattak. Tehetsége azóta a legnagyobbak közé emelte, nincs olyan pontja a világnak, ahol ne pörgette volna a korongokat. Ugyan az idei évet új albumának készítésével tölti így komolyan szelektál a fellépések közt, a Balaton Sound hangulatára ő is pont annyira kíváncsi, mint mi az ő, igencsak eklektikusnak ígérkező szettjére.
Goldfrapp
Ha valakire, akkor az egy fiú-egy lány brit Goldfrappra valóban igaz, hogy az igazán izgalmas és valóban kreatív, a pop Szent Grálját kereső művészek nem ragadnak le egy stílusnál, állandóan keresnek, kutatnak és újabb és újabb megközelítésekkel, és hangzásokkal kísérleteznek. Alison Goldfrapp és Will Gregory duóját 2000-es indulásakor éteri, légies, filmzenés hangulatokkal operáló formációnak ismerhettük meg, hogy aztán a 2003-as Black Cherry hallatán magunk is meglepődjünk Goldfrappék "fekete cseresznyéjétől"; pimasz és frivol portéka, tánczene, glammel és szintipoppal, melyről akár Marlene Dietrich vagy a T. Rex is eszünkbe juthat. A két évvel később, 2005-ben megjelent Supernature pedig a még csillogósabb, még szexisebb folytatás, még ravaszabb és kidolgozottabb folytatás – a duó legsikeresebb albuma, rajta a zenekar eddigi legnagyobb kislemezslágere, az Ooh La La. A Goldfrapp azonban nem arról híres, hogy a bevált recepthez ragaszkodik és a járt utat nem cseréli újabb járatlanra. Nem is meglepő tehát, hogy az idén boltokba került új Goldfrapp-album, a Seventh Tree nem hasonlít egyik eddig megismert Goldfrapp-inkarnációhoz sem: nem filmzenés és nem is glamúros, hanem finom, lassú, érzékeny, akusztika- és folk-orientált, mindezt persze a szokásos perfekt és kúl Goldfrapp-kiszerelésben. Ami viszont minket illet: nekünk idén nyáron különösen jó lesz - a Balaton-parton mindezt egyben kapjuk, egy, a Goldfrapp összes színét és illatát átívelő, életmű-keresztmetszetet nyújtó koncert formájában.
|