CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2008. július 25., péntek 18:51


A térfigyelő rendszer üzemeltetésének tapasztalatai Sopronban

A térfigyelő rendszer üzemeltetésének tapasztalatai Sopronban

2008. május 21-én térfigyelő rendszert állítottak üzembe Sopronban. Az eddig eltelt időszak tapasztalatait értékelte a Soproni Rendőrkapitányság.

Városunkban hat helyen állítottak rendszerbe térfigyelő kamerákat. Elsőként a Deák teret, majd a GYSEV pályaudvart, illetve a Győri utat és Balfi út-elkerülő út körforgalmát a Fő teret és az Egeredi utat látták el kamerákkal. Az új rendszer már az első tapasztalatok szerint hatékonyan segítette a bűnmegelőző munkát.

Ezen kívül a szabálysértőkkel szemben is sikerült hatékonyabban fellépni. Harminckét esetben a GYSEV személyi pályaudvarnál sikerült a tilosban parkoló járművekkel szemben azonnal intézkedni.

Hét esetben gyanús személyeket sikerült igazoltatni a Deák tér és a GYSEV pályaudvari térfigyelők segítségével, amelynek következtében ezek a személyek, jogkövető magatartást tanúsítottak.

További négy esetben köztisztasági szabálysértést követtek el, amelyet szintén a térfigyelő kamera segítségével sikerült rögzíteni és az odaérkező járőrök azonnal tudtak intézkedni. Számos esetben a közterületi alkoholfogyasztást és egyéb közterületi szabálysértéseket is nyomon lehetett és lehet követni.

A Győri út bevezető szakaszánál illetve a Balfi úti körforgalomnál elhelyezett kamerák segítségével a színesfém tolvajok, és a rendőrség számára egyéb fontos rendszámok azonosítása vált lehetővé.

Az Önkormányzattal történő egyeztetés is pozitív eredménnyel zárult - közölte a Soproni Rendőrkapitányság. Megállapították, hogy a kamerák növelik az emberek biztonságérzetét, javítják a közbiztonságot, ezért a térfigyelő rendszer bővítését tervezik a jövőben.






KKÉ

.