CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Diákélet - diákszáj

2009. április 09., csütörtök 17:42


Ötödik alkalommal lesz európa-jogi perbeszédverseny

Ötödik alkalommal lesz európa-jogi perbeszédverseny

Ötödik alkalommal rendezik meg idén a Miskolci EU Vándorkupa Európa-jogi perbeszédversenyt, melyre április 21-éig még lehet jelentkezni. Az országos szintű verseny célja, hogy a hallgatók és a fiatal gyakorló jogászok egy szituációs szerepjáték segítségével betekintést nyerjenek az európai közösségi jog gyakorlati alkalmazásába.

A kétfordulós versenyre két kategóriában jelentkezhetnek az érdeklődők. Az első kategóriába az Állam- és Jogtudományi Karon tanulmányokat folytató hallgatók jelentkezhetnek. A második, úgynevezett fiatal jogászok szekciójába pedig posztgraduális képzésben részt vevő, illetve szakvizsga előtt álló jogászok jelentkezését várják - Mivel az ország minden egyeteméről érkeznek versenyzők, és nem csak hallgatók, hanem végzett jogászok is, ez kitűnő lehetőség a tapasztalatgyűjtésre és a személyes kapcsolatok kialakítására - mondta a versenyről dr. Asztalos Zsófia, a tanszék oktatója. - A megmérettetés egyben felkészülési lehetőség is a European Law Moot Court Competition elnevezésű perbeszédversenyre, amelyet minden évben francia és angol nyelven hirdetnek meg, és a világ minden tájáról érkeznek a résztvevők, így ez remek kiugrási esélyt jelent.

Az írásbeli forduló alkalmával megtanulhatják, hogyan kell elkészíteni egy beadványt az Európai Bírósághoz, a szóbeli döntőn pedig azt is, hogyan álljanak ki és védjék meg álláspontjukat egy háromfős bírói testület előtt.

Jelentkezni április 21-éig lehet postai vagy elektronikus úton lehet az Európajogi és Nemzetközi Magánjogi Tanszéken, a Miskolci Egyetemen, e-mail: eukupa@freemail.hu .

forrás: EduPress