CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Űrvadász

2009. április 15., szerda 13:42


Colbert helyett Tranquility

Colbert helyett Tranquility

Ahogy az sejthető volt, mégsem Stephen Colbertről nevezte el a NASA az új űrállomás-egységet. De azért mégsem okoztak csalódást...

A döntést az amerikai tévés showman esti műsorában hozta nyilvánosságra az űrhivatal nevében Sunita Williams űrhajós. Eszerint a Nemzetközi Űrállomás (ISS) Node-3 jelű modulját ezentúl Tranquility (nyugalom) néven fogják emlegetni. A NASA internetes szavazására több mint egymillió voks érkezett, a győztes toronymagasan Stephen Colbert lett. Azt ugyanakkor sosem ígérték az űrhivatal illetékesei, hogy ragaszkodnak a szavazás eredményéhez – azt inkább ötletadónak tekintik.

A Tranquility elnevezésre is sok ezren szavaztak, az az első tízben végzett. A végső választás azért esett rá, hogy ezzel is tisztelegjenek az Apollo-11 Holdra szállása, az idén 40 évvel ezelőtt történt űrtörténelmi esemény előtt. Mint emlékezetes, a holdkomp a Nyugalom tengere (Mare Tranquillitatis) nevű síkságon érte el a Holdat.

Általában nem nevezünk el élő emberről űrállomás-alkatrészeket, és most sem teszünk kivételt – mondta Bill Gerstenmaier, a NASA illetékes helyettes vezetője. Kárpótlásul azonban egy új, az űrhajósok testedzésére szolgáló eszközt, egy futógépet fognak COLBERT-nek (Combined Operational Load Bearing External Resistance Treadmill) nevezni. Stephen Colbert pedig augusztusra meghívást kapott Floridába, amikor a (majdnem) róla elnevezett szerkezet startol az ISS-re. Houstonban maga is kipróbálhatja azt a változatát, amelyen az űrhajósok a kiképzésük során gyakorolnak. A COLBERT egyébként a Tranquility modulban kap végleges helyet, majd ha az a jövő év elején szintén feljut az űrállomásra.

Az sem véletlen, hogy a bejelentést épp Sunita Williams tette. Két évvel ezelőtt, az űrállomás fedélzetén ő volt az, aki – ha csak a távolból is, de – részt vett a bostoni maratoni futáson. Ehhez a sportteljesítményhez egy hasonló futópadot használt, mint aminek a neve most már a tévés komikusra utal. Forrás: Űrvilág.hu, szerző: Frey Sándor