CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Űrvadász

2009. május 11., hétfő 13:05


Film készül a Hubble-javításról

Film készül a Hubble-javításról

Térhatású IMAX kamerákat is magukkal visznek az Atlantis űrhajósai, hogy dokumentálják az egyik legösszetettebb űrrepülőgépes küldetést.

A kamerák a NASA, az IMAX Corporation és a Warner Bros. Pictures filmstúdió együttműködésével kerülnek az Atlantis űrrepülőgépre (STS-125). Mind az öt űrséta során működnek majd. Az űrhajósokat megtanították a kamerák használatára, amelyek közül egy az űrrepülőgép utaskabinjának külsején, az Atlantis rakterében lesz elhelyezve. A parancsnok és a pilóta lesz megbízva a filmezéssel, miközben társaik - egy időben egy-egy pár - a külső szerelési munkákon dolgoznak.

Az IMAX képeiből és magának a Hubble-űrtávcsőnek a felvételeiből aztán Hubble 3D címmel film készül a javításról és az űrteleszkóp történetéről. A Warner Bros. első űrbeli produkcióját a tervek szerint 2010 tavaszán mutatják majd be. A térhatású moziélményt nyújtó IMAX rendszerrel először 2001-ben készítettek filmet a világűrben, a Nemzetközi Űrállomásról. A most készülő mű rendező-producere, Toni Myers szerint az IMAX 3-D film a tényleges űrutazás után következő második legnagyobb élmény, amelynek átélésével a nézők szinte úgy érezhetik, hogy maguk is ott voltak és részt vettek a javításban. A Hubble felvételei segítségével pedig akár 13 milliárd éves időutazást tehetnek, az univerzum legtávolabbi galaxisaiig.

Forrás: Űrvilág.hu