CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Mi1más

2009. május 13., szerda 10:03


A LEANman Brothers csapat nyerte a Diák Menedzsment Bajnokságot

A LEANman Brothers csapat nyerte a Diák Menedzsment Bajnokságot

Idén újra összemérhették vezetési készségeiket a gazdászhallgatók az országos Diák Menedzsment Bajnokság keretein belül.

A verseny során a háromfős diákcsapatok egy-egy virtuális sörgyár irányítását ragadták magukhoz, üzleti szimulációs szoftver segítségével. A játékos módszer révén a hallgatók gyakorlatban is kipróbálhatták magukat vezetőként, alkalmazva az elméleti ismereteiket. A Diák Menedzsment Bajnokság célja, hogy a részt vevő hallgatók készségeinek fejlesztése és ismereteik bővítése révén magabiztosabban, szakmailag felkészültebben lépjenek az üzleti életbe.

A már 13. éve minden tavasszal megrendezett versenyre ez alkalommal 300 csapat nevezett az ország 28 gazdasági felsőoktatási intézményéből. A 900 résztvevő nyolc élő regionális selejtezőn mérkőzött meg egymással, öt vidéki helyszínen és Budapesten. Az eseményen a főbb támogatók is képviseltették magukat, akik figyelemmel kísérték a versenyzők teljesítményét, így a legjobbak gyakornoki programba kerülhetnek, illetve jó ajánlólevéllel pályázhatnak az állásokért.

A döntőbe jutott 21 csapat izgalmas díjakért küzdött a záró eseményen, ahol a szervezők rendkívüli eseményekkel gazdagították a szimulációt, felborítva az addig megszokott feltételeket a képzeletbeli piacon. Például a keresletet erősen átalakította a hideg nyár, valamint a sportesemények: foci vb, téli olimpia és lehetett pályázni a nyári fesztiválsorozat "kizárólagos sörszállítója" címre is. A legjobbakhoz méltóan kiélezett küzdelem zajlott, melynek fokmérője a virtuális sörgyár által termelt profit volt.

A győztes LEANman Brothers csapat a Budapesti Corvinus Egyetemről érkezett és a fődíjakkal távozott, mint iPod Touch, prágai hétvége, siklóernyőzés, karrier tanácsadás.

forrás: EduPress