CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2009. május 25., hétfő 21:32


Állami az út, mégis a soproniak fizetik több mint a felét

Állami az út, mégis a soproniak fizetik több mint a felét



Képriport
A kormány valójában nem adott, hanem elvett a soproniaktól 65 millió forintot. A soproniakkal fizetteti ki azt, ami az ő feladata lenne, ugyanis állami fenntartású úton épül a Virágvölgyi csomópont körforgalma, így annak létesítése is állami feladat lenne.

A soproni önkormányzat ebben a ciklusban nagyon sok pályázatot készített elő, írt meg és adott be, és szép számú pályázat nyertesnek is bizonyult.

Azonban a nyertes pályázatok, eddig lényegében csak ígéretek maradtak, miután még támogatási szerződést is alig írtak alá a megnyert pályázatokra – jelentette ki dr. Simon István azon a mai sajtótájékoztatón, amelyet dr. Fodor Tamás polgármesterrel közösen tartottak a Virágvölgy- Bécsi utcai-elkerülő úti csomópontban épülő körforgalom helyszínén.

- A szinte klasszikussá vált mondás érvényesül Sopron esetében is: hogy ezek a pénzek csak Bajnai Gordon számítógépében léteznek, és nem a valóságban. Annak ellenére, hogy a kormányzati propagandán mindenki átlát, a kormányzat még próbálkozik …- fogalmazott dr. Simon István.

Sopron alpolgármestere emlékeztetett arra, hogy legutóbb éppen ezen a helyszínen arról szóltak szocialisták, hogy mennyi kormányzati pénzt adtak Sopronnak, és például a nevezett körforgalom is így épül.

20090525korforgalom01c.jpg

- Az út az állam tulajdona, azt az államnak, a kormánynak kell fenntartani, fejleszteni, tehát, a körforgalom építését – ezt a közlekedés-biztonsági fejlesztést is – teljes egészében a kormánynak kellett volna finanszíroznia - mutatott rá Sopron alpolgármestere.

Hozzátette: ,,Ezzel ellentétben még a felét sem finanszírozzák, ezért abból a célból, hogy az emberek ne szenvedjenek balesetet, Sopron városa kénytelen a körforgalomnak több, mint a felét kifizetni. A kormány 59,8 millió forintot szán a fejlesztésre, míg a soproniaknak 65 millió forintot kell hozzáadniuk a maguk pénzéből."

- Tehát, a kormány nem adott, hanem elvett a soproniaktól 65 millió forintot. A soproniakkal fizetteti ki azt, ami az ő feladata lenne – mutatott rá dr. Simon István, aki hozzátette:

- Arcpirítónak tartja a soproni Fidesz-KDNP-s városvezetés, hogy kormányzati sikerként próbálják a szocialisták ezt beállítani, és azt a tényt, hogy elvesznek, úgy beállítani, mintha adtak volna.

- Az öszödi beszéd óta, azonban már semmin sem csodálkozunk – vonta le a következtetést Sopron alpolgármestere.





Fodor Tamás polgármester hozzátette: az a kormányzati állítás sem állja meg igazán a helyét, hogy Sopron 18 milliárd forint pályázati pénzforráshoz jutott.


Ebben az összegben az Ispa-program 4,5 milliárd forintját is beleértik, noha az nem ennek a kormányzati ciklusnak a pályázati forrásából való. Az egyetem által nyert pénzekkel sem Sopron gazdálkodhat, az oktatási és kutatási célokat szolgál.

BTÉ