CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Diákélet - diákszáj

2009. július 23., csütörtök 09:17


Ma állapítják meg a ponthatárokat

Ma állapítják meg a ponthatárokat

Csütörtökön húzzák meg a felsőoktatási felvételi ponthatárokat, a héten tehát eldől, kit hova vesznek fel. Idén 127 249 felvételiző várja az elbírálást, közülük 17 ezren mesterképzésre adták be első helyen jelentkezésüket.

A ponthatárok július 23-án este már elérhetőek lesznek a Felvi oldalán, de azok a jelentkezők, akik a jelentkezési lapjukon megadták mobiltelefonszámukat, sms-ben is értesítést kapnak a felvételi döntésről.

Július 23-án, csütörtökön az immár hagyománnyá vált Pont Ott Partin, a Millenáris Parkban hirdetik ki a felvételi ponthatárokat. Előreláthatólag nyolc órától az óriáskivetítőn folyamatosan mutatják majd, hogy melyik szakra hány ponttal lehet bekerülni. Ezzel azonos időben az Educatio Kht. elkezdi kiküldeni az sms értesítéseket az erre engedélyt adó felvételizőknek, illetve a Felvi oldalán folyamatosan elérhetőek lesznek a ponthatárok, amelyeket a Millenáris Parkba telepített számítógépek segítségével meg tudnak nézni a felvételizők.

A rendezvényen egy fórumbeszélgetésre is sor kerül, amelyen az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. - OFIK mellett az Oktatási és Kulturális Minisztérium, az Oktatási Hivatal, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, a Magyar Rektori Konferencia és a Diákhitel Központ képviselői beszélgetnek a felvételizőket érintő legfontosabb kérdésekről, így a ponthatárok alakulásáról, az ösztöndíj-lehetőségekről, a hallgatói juttatásokról, a diplomák piacképességéről.

Emellett ingyenes koncerteken ünnepelhetnek a sikeres felvételit teljesítő fiatalok, akik pedig elégedetlenek az eredménnyel, az intézmények standjainál érdeklődhetnek a pótfelvételi lehetőségekről.

Idén 127 249-en jelentkeztek a felsőoktatásba, ebből alapképzésre 90.600-an, egységes osztatlan képzésre 10.200-an, felsőfokú szakképzésre 6.500-an nyújtottak be kérelmet. Mesterképzésre első helyen 17 ezren jelentkeztek.

Az államilag támogatott keretszám a 2009/2010-es tanévben az alap, egységes osztatlan képzésre és a felsőfokú szakképzésre 56 ezer, mesterképzésre további 21.700 helyet különített el a tárca.

(EduPress)