CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Fesztiválgájd

2009. augusztus 12., szerda 11:34


Szigetre hangolódva

Szigetre hangolódva
Sziget Fesztivál 2009
2009. augusztus 13., csütörtök

Mint hivatalos fesztiválozók, csak a Sziget második napján lépjük át a K-hídon a beléptető kapukat, de addig is, lássuk, mi minden történt eddig Magyarország legnagyobb fesztiválján.

A mínusz egyedik nap egy igazi születésnapi bulivá alakult a Hajógyári-szigeten, hiszen itt ünnepelt az idén 20 éves Tankcsapda. Olyan nagyszerű zenekarok, mint a Skafunderz, Black-Out és a Kowalsky meg a Vega adta meg az alaphangulatot Lukács Laciék színpadra lépése előtt. A közel három órás koncert alatt elhangzottak nagy slágereik, mint az Ez az a ház, az Örökké tart és az Üljenek a fiúk ölébe a lányok c. számuk is. Húsz év ide vagy oda, ez a debreceni csapat még mindig tízezreket képes tűzbe hozni.

A nulladik nap mottója a Zene a rasszizmus ellen volt és Az ország tortáját is ezen a napon kínálták a Sziget vendégeinek. Ez a nap a rasszizmus elleni összefogás jegyében zajlott, délután egy órától kezdődően felvonult a magyar zenei élvonal színe java. Ott volt többek között Novák Péter, az Irie Maffia, a Fish!, Jamie Winchester, a Kaukázus, az Anima Sound System, de a „veteránok”, mint a Beatrice, KFT, Deák Bill Gyula, Charlie, az LGT, Somló Tamás és Bródy János is megjelentek a Nagyszínpadon. Zárásként a brit zenészekből összeállt Love Music Hate Racism Allstars Special nevű formáció lépett a színpadra.

A hetijegyes szigetesek már két napja a Hajógyári-szigeten sátoroztak, amikor is hivatalosan is elkezdődött a 2009-es Sziget Fesztivál.
Az első fellépő a Nagyszínpadon az I am X nevű angol formáció volt, majd őket váltotta a francia Nouvelle Vague, akik az elektro-lounge zenei stílus képviselői. A következő együttes a ska-punkot játszó SKA-P nevű zenekar volt, akik hihetetlen nagy közönséget vonzottak a Nagyszínpad elé a késő délutáni órákban. A szigetországi Snow Patrolt követte a szerdai nap talán legjobban várt fellépője, Lilly Allen, aki számunkra a Fuck You c. számával vált ismertté. A hölgy először járt Magyarországon, de lenyűgözte Budapest és a Fesztivál hangulata is. Megígérte, hogy még visszajön. Várni fogjuk.

-v-