CyberPress.Sopron

El- és befogadott érték Fejér Zoltán művészete

Képgaléria

70. születésnapján a kiállítása alkalmából Abdai Géza, Sopron közösségi ügyeiért felelős alpolgármestere köszöntötte a művészt. Hangsúlyozta: Fejér Zoltán tetteivel, gondolatával és érzésvilágával ezt a várost, ezt a térséget szolgálja. Alkotásain keresztül megismerteti a nézőt az itt élő népek kultúrájának, a sopron-környéki táj varázsának és az itteni történelem mélységeinek szépségeivel. Erről tanúskodnak a jubileumi tárlatra válogatott képei is.

Fejér Zoltán képei nemcsak a művészi szépséget mutatják, hanem a tájegységünk, szűkebb hazánk iránti szeretetet is sugallják – mondta Abdai Géza, Sopron város alpolgármestere köszöntőjében, aki személyes ismeretsége okán is kitért arra, hogy Fejér Zoltán bár nem városunk szülötte, de az 1961-es ideköltözése óta hűséggel és rajongással szolgálja Sopront, nemcsak megfesti Sopront és a Fertő tájat, de oktat és nevel is.

***

Salamon Nándor: „Zoli"
Megnyitó Fejér Zoltán kiállításán

Egykoron, a Győri Műcsarnokban rendezett emlékezetes „rábaközi tájminiatúrák" tártat megnyitóján mondotta nagyra becsült kollégám, Kratochwill Mimi: „... rendíthetetlenek legyünk annak tudatában, sok Örömet rejteget még az élet és egy-egy kiállítás". Látnoki szavak! A naptárban 1983-at írtunk. Az akkoriban szokatlan méretű kis festmények sokaságát bemutató festő nagyjából a férfikor delén. 44 éves! Telve alkotó energiákkal, nem kevés önbizalommal és némi kételyekkel. Már nem ismeretlen, hiszen kiállító művész, aki lényegében második önálló tárlatával jelentkezett a nagy nyilvánosság előtt. Jól megmért negyed század pergett le azóta, csupán az emberélet mércéjével hosszúnak tűnő idő s most itt áll előttünk a már figyelmeztető 70. év mérföldköve mellett szép csendesen tovább surranó, az élet küzdelmeinek javát megvívó ember, férfiú és művész.

Kegyes volt a Sors, megadta az esélyt az akkor feltűnést keltő tárlat szereplőjének a kibontakozásra. Részesült örömökből, de nem kevés keserűséget, bánatot is rejtegetett számára. Teljesült a jóslat is, igaz nem egy-egy, hanem kiállítások sokasága cövekelt ki pályáját. 36-ból 15-öt éppen a neki oly kedves, ám nehezen befogadó város galériáiban mutathatott be, de eljutottak munkái más tájakra, a fővárosba és külföldi kiállító helyekre is, élénk érdeklődést keltve. Nem hiányoztak a siker kisebb-nagyobb díjakban kifejeződő jelei sem. Tarisznyája pedig, mint amolyan Fertő tavi bőségszaru, tisztességesen dagadozik a bő terméstől, amely Rábaköz televényéből, Sopron tárgyi és szellemi hagyományaiból táplálkozik. S hogy alkalmazkodjunk metaforás gondolatvilágához, a Hanság tőzeglápjaiba, a fertő nádrengetegeibe mélyíti gyökereit, szívta és szívja éltető nedveit. „Gazdag ősz" jött el - sugallja barokkos fülkébe sűrített táj- és csendélet kompozíciója, amely a betakarításra, a munka és termés számbavételére figyelmeztet.

Mi sem kerüljük meg ez ünnepi percekben a röpke visszapillantásra kínálkozó alkalmat. Végezzünk számvetést, vonjunk mérleget, a teljesség igénye nélkül. Bevezetésként, mint az „ügyben" érintettnek engedtessék meg néhány személyes emlék felidézése.

Tudom - akkor is tisztában voltam a várható reakcióval! - hogy megütközést keltettem Sopronban, amikor első önálló kiállítása katalógusában - 1978-ban - új festő érkezését jelentettem be. Friss benyomások alapján készült rövid méltatásom ma is helytálló alap, amely az idő előre haladtával, új tapasztalatokkal, vonásokkal gazdagodott portrévá kerekedett. Közben tanúja lehettem vívódásainak, bíztató propagátora emelkedő ívelésű művészi karrierjének. Nem elvtelenül dicsérve, jó szóval még bíráltam is, de ha megingott. kételkedett önmagában, hivatásában, útválasztása helyességében, igyekeztem segíteni, hogy megtalálja a kapaszkodót, biztosabb talajra lépjen, erősödjön hitében, az elvégzett munka értelmében.

Barátsággá terebélyesedő kapcsolatunk jele volt, hogy e helyen, hasonló hangulatban egyszer már méltattam az akkor éppen 60. éves festőművész munkásságát. Azóta a szituáció más helyszíneken többször ismétlődött s álltam mellette ajánlóként, a magam meggyőződését igazoló képei társaságában. Kis cikkekben, tanulmányokban értelmeztem, értékeltem művészetét. Változó intenzitással cseréltünk eszmét találkozásaink során szóban s ide-oda utazó levelekben. Arra azonban nem gondoltam koromnál fogva, hogy engem kér fel az újabb jubileumi kiállítása szóvivőjének s én köszönthetem idősebb bátyóként 70. éves fogadott „öcsémet". Közhelynek hat, de megkérdőjelezhetetlen, hogy Fejér Zoltán élete, piktúrája a „hűséges város" szellemi-művészi közegében nyitott könyv, művészi teljesítménye mára el- és befogadott érték, integráns eleme a város és a tágabb régió századvégi és kortárs művészetének.

Egyedisége vitathatatlan, miként az sem tagadható, hogy pályája nem a megszokott mederben áramlott a kifejlet felé. Választása ugyan nem példa nélküli, de pályamódosítása így sem látszott logikusnak, helyessége azonban igazolódott. Miként kétségtelen tény az is, hogy természettudományos műveltsége, filozófiai, esztétikai és pszichológiai tanulmányai - erős kifejezési akarattal párosulva - döntő hatással voltak a végtére mégis csak természetelvű, de metaforákkal, szimbólumokkal telített, gondolati és vizuális rétegeket egymásra vetítő képalkotó tevékenységére. Azt pedig végképp tagadhatatlan, hogy olyan soproni motívumkincset fedezett fel, analizált és rendezett sajátos formai, szerkezeti struktúrába, amelyet előtte senki és úgy nem figyelt meg, nem használt fel gondolatközlésre, képi ábrázolásra.

Első sorban a pálya középső szakaszára jellemző, a városképből és tárgyi elemekből komponált, az egykor poncichterekre emlékező művekre. a hasonló elemekből építkező, néha meghökkentő tárgyegyüttessé szervezett csendélet allegóriákra és „vakolatos" csendéletekre gondolok. Ezeket jól ismerjük mindnyájan, további elemzésük most szükségtelen. Ami ezt megelőzte, lényegében a felkészülés, a szívós tanulás és útkeresés periódusa, amelyből a kivezető utat a tájminiatúrák mutatták meg. A tanulságokat és a struktúrakutatás, formaelemzés, képépítés tapasztalatait a természet és táj, atmoszféra és fény, valamint az emberi alakok harmóniáját kifejező, méreteikben is megnövelt táblaképek megfestésében hasznosította. Ezekből, mintegy a pályaszakaszok jelzőköveiként, egyet-egyet a mostani kiállításon is láthatunk.

2006 táján azonban fordulat következett be Fejér Zoltán alkotói munkájában. Szakított a spekulatív szándékokat sem nélkülöző, részletek szépségeiben elmerülő táj- és formaelemzéssel, a gondolattársításokkal bonyolított szimbolizmus elsődlegességével. Teret engedett a belső érzéseknek. hangulatoknak, az érzelmek szabadabb érvényesülésének. érdeklődésének homlokterébe ismét a természet, a látvány valósága s vele párhuzamosan, az egyenesebb képi megszólalás került. Hangsúlyos alkotóelemmé lényegültek a kozmosz, az égbolt jelenségei -- a végtelenség, a fényjátékok, felhőgomolygások s ezek ellentéteként a nagyon is földi természet változó arányú motívumai, tárgyai, élőlényei - növények, madarak, halak, termések. Megőrizte továbbra is az emberi alak szerepét, a maga teremtette tárgyait, eszközeit s belépett a „körbe" a táncot lejtő, antropomorf szereppel felruházott, karcsú nádszál képében a zene és a ritmus. Meghatározó szerkezeti funkcióba került a képfelület arányait, osztását biztosító horizontvonal s a különféle formákba bújtatott függőleges.

Mindezen változások sugallatával a Fertő tó provinciája ajándékozta meg. Olyan ösztönzést kapott, amely - közelítve a neves évforduló felé - pályája csúcsára repítette. Jubileumi kiállításának egyes alkotásai, tematikailag összefüggő képsorai, saját meghatározását kölcsönözve, - „az absztrakt plein air őszikék" -minden tiszta szándékú néző számára világossá teszik az állítás igazságát. További magyarázkodást mellőzve, mintegy az elmondottakat illusztrálandó, említem meg a Szőlős ikonfelhő-t, a Fertő-tavi integetőt, a Nyári naplementé-t, a Téli etűdöt s a legfrissebb, már-már talányos Téli bárányfelhőt, a Nád-bogi sorozatot s a Várakozó gém című festményét.

-

Még a múlt század utolsó éveiben egyik Fejér Zoltán-levélben egy „álom"-ról olvastam a következőket: „egy 21. századbeli elképzelésemről beszéltünk, ha megérem, akkor szeretnék egy rábaközi miniatúrás könyvecskét kiadatni, ha minden összejönne".

Nos! Jócskán benne vagyunk már az évezredben, a században s úgy vélem, majdnem minden együtt van. A Sors kegyelméből velünk együtt él, az egykori álmodozónak, minden gondjával, bajával együtt sikerült megérnie e tisztes kort. Együtt vannak a művek is, csak az akarat és - nem nehéz kitalálni -csupán a legfontosabb hiányzik. Most, amikor Fejér Zoltán barátom és küzdőtársam jubileumi kiállítását szíves figyelmükbe ajánlom, a jó egészség, még hosszabb élet mellé kívánom, hogy - miként minden eddigi - úgy ez az álma is végre beteljesedjen. Talán akadna vállalkozó, támogató, megvalósító s a megszületendő könyvecske fontos szerepet tölthetne be, kulcsot adna Fejér Zoltán művészetéhez. Épülésére szolgálna tisztelőinek és az utókornak egyaránt. Így legyen!

(Elhangzott 2009. szeptem 19-én a Festőteremben tartott kiállításmegnyitón. )

***

Fejér Zoltánnak a Sopron és a Fertő táj sugallatai című kiállítása október 3-ig, naponta 10 és 18 óra között látogatható, a Petőfi tér 8. szám alatti Festőteremben.

BTÉ