CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2009. oktĂłber 07., szerda 21:08


A kormány ellehetetleníti az önkormányzati fejlesztéseket!

A kormány ellehetetleníti az önkormányzati fejlesztéseket!

Dr. Fodor Tamás polgármester tartott e témában sajtótájékoztatót

- Hiába próbálják a helyi szocialisták elterelni a figyelmet a 2010-es országos költségvetésről, a számok egyértelműek, és ezek azt mutatják, hogy csak a soproni költségvetésből 458 millió forintos elvonást terveznek – mondotta sajtótájékoztatója bevezetőjében Sopron polgármestere - így 2010-ben kevesebb forrás jut a soproni fejlesztésekre.

- Az Állami Számvevőszék jelentéséből kiderül: Magyarországnak 2008-ban csak a felét sikerült lehívnia a rendelkezésére álló EU-s forrásoknak, elsősorban a programok lassú beindulása miatt. Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben, mely terv a 2007-2013 közötti időszakra vonatkozik, meghatározott 25 milliárd eurós EU-s támogatásból a tavalyi év végéig mindössze 1,4 millió eurót tudott lehívni a kormány. Ha az ország vezetése nem tud ezen változtatni, helyrehozhatatlan károk keletkezhetnek – mondotta dr. Fodor Tamás a továbbiakban.

20091007fodor01.jpg

- A Fidesz már régóta javasolja, hogy a pályázati rendszerben vissza kell szorítani a korrupciót és csökkenteni kell a bürokráciát. Gyakori hiba volt ugyanis, hogy rosszul írták ki a pályázatokat, s így az EU visszatartotta a pénzeket.

- A szocialisták költségvetési tervezete szerint a címzett és céltámogatásoknak az idei forrásokhoz képest csak a tizedét biztosítanák jövőre az önkormányzatoknak. Elfogadhatatlan az is, hogy például a helyi önkormányzatok fejlesztési feladatainak támogatásánál, az önkormányzatok vis major támogatásánál és a hátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásánál 0 forint szerepel a jövő évi költségvetés tervezetében. Olyan pályázati sorokat nulláztak így le, melyekből út-, vagy intézmény-felújítások valósulhattak meg. Ez adta annak is az apropóját, hogy itt, az Ady Endre út és Ibolya út kereszteződésében tartjuk ezt a sajtótájékoztatót, hisz ez a beruházás, nevezetesen az Ady Endre út felújítása olyan önkormányzati pénzből valósult meg, melyre a jövő évben nem, vagy csak nagy nehézségek árán tudunk pénzt felszabadítani.

20091007fodor02.jpg

- Miután csak a soproni költségvetést 458 millió forintos elvonás éri a kormány tervei szerint, elmaradhatnak az önerős beruházások is, hiszen a városnak nem marad anyagi forrása a megvalósításhoz.

- A jövő évi költségvetéssel a kormány feléli a jövőt, és ellehetetleníti a fejlesztéseket. A 2010-es költségvetés elfogadhatatlan – hangzott el befejezésül.

Pluzsik Tamás