CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Hírek - események

2009. oktĂłber 21., szerda 18:42


Idősek ünnepét tartották, jó kedvvel, énekszóval, muzsikával

Idősek ünnepét tartották, jó kedvvel, énekszóval, muzsikával

Idősek napja alkalmából tartottak ünnepséget az Ikva Gondozóházban. A rendezvényen a város nevében Abdai Géza, közösségi ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte az otthon lakóit.



Sopron önkormányzata – lehetőségei szerint – odafigyel az idősekre, és igyekszik a lehető legjobb körülményeket biztosítani idős korukra mindazok számára, akiknek a város valamelyik intézménye ad otthont. – mondta Abdai Géza, aki szerint tiszteletet és szeretetet érdemelnek azok, akik gyermekeiket, unokáikat szeretettel felnevelték, akiknek tapasztalata értékes a mai genarációk számára is.

Az Ikva Gondozóház vezetője is köszöntötte az ünnepre egybegyűlt lakókat.

Ugyanakkor Abdai Géza azt is megemlítette, hogy a jövőben az önkormányzat lehetőségei beszűkülnek, tekintettel azokra a megszorításokra, amelyeket a 2010. évi központi költségvetés tervezete tartalmaz, amely – érthetetlen módon – a szociális területet is mértéktelenül sújtja, hiszen csak a soproni Egyesített Szociális Intézménytől 300 milliót vesz el.

Az anyagi nehézségek ellenére az önkormányzat mindent megtesz, hogy az otthonban élő idősek ne érezzék meg a várost sújtó kormányzati intézkedések negatív hatásait abban a reményben, hogy jövőre is egészségben és jó kedvvel találkozhatnak mindazok, akik ma együtt ünnepelnek.

Az időseknek műsort – többek között – a közelmúltban jubileumát ünneplő Bánfalvi Kórus adott, nagy sikert aratva, és jó kedvre derítve a hallgatóságot.

.

BTÉ