|
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A 20. század második felében Magyarország
kétszer
is történelmet írt. Mindkétszer hozzájárult a kommunista uralom
megbuktatásához.
1956 októberében a magyar forradalom volt az
első
nagyszabású történelmi esemény, amely a nagyvilág közvéleménye előtt
megkérdőjelezte a kommunista rendszer alapvető célkitűzéseit, és
leleplezte a népeket elnyomása alatt tartó szovjet uralmat.
A magyar ötvenhat örökségét folytatta az
1968-as
„prágai tavasz” és az 1980-as lengyel Szolidaritás, majd 56 örökségében
fogant a közép-európai „rendszerváltások” 1989-es eseménysorozata.
1989-ben újból a magyarok elszántsága és
bátorsága
adta meg a kegyelemdöfést az addigra ezer sebből vérző kommunista
világrendszernek.
A mai tárlat a Páneurópai Piknik és
határáttörés
néven ismert, 1989. augusztus 19-én végrehajtott soproni ellenzékiek és
civilek szabadságtettjét mutatja be.
1989 a hírhedt vasfüggöny lebontásának az
éve. A
vasfüggöny ugyan az én lakóhelyemtől néhány száz méterre húzódott, de
ez a vasfüggöny tulajdonképpen Erdély és Románia vasfüggönye is volt,
hiszen Nyugatot és Keletet választotta el hermetikusan egymástól.
Magyarország, nem kis kockázatot vállalva,
lebontotta a vasfüggönyt, és ezzel megszüntette Európa mesterséges és
erőszakos kettéosztását.
Mi, 1989. augusztus 19-én, a Páneurópai
Piknikkel,
azzal, hogy ott több száz keletnémetnek megnyitottuk a határt, az első
olyan éket ütöttük a Berlini Falba, amely a végső összeomlását okozta.
Jelt adtunk az NDK-nak és a többi
kelet-európai államnak a kommunista diktatúra megdöntésére.
A lebontott vasfüggöny, és a leomlott falak
mögött szabadságra vágyó emberek éltek.
Olyanok, akik lelkük mélyén tudták, hogy a
vasfüggöny, a Berlini Fal, a határzárak, a szögesdrótok, az aknazárak,
amelyek megakadályozták, hogy az emberek szabadon közlekedjenek, nem
természetes állapot, hanem egy hazugságra épített rendszer.
Ezért megértették a jelt.
,,Ez a föld, a Branndenburgi Kapu alatt:
magyar
föld.” – mondta Helmuth Kohl, a német egység kancellárja, elismerve
azt, hogy milyen jelentősége van annak, amit Magyarország 1989-ben
Németország és Európa egységéért tett.
Kedves Megjelentek!
A vasfüggöny-bontáshoz több dátum
kapcsolódik, amelyek gyakran összekeverednek.
Magyarországon 1989 alaphangulatában
erőteljesen
benne volt a szabadság közelségének érzete, az egyre erősödő ellenzéki
mozgalmak egyre gyakrabban és határozottabban hallatták hangjukat.
A diktatúra recsegett-ropogott, bomladozott,
a szólásszabadság teret kért.
Ebben a közhangulatban kezdődött el az
elektromos
jelzőrendszer próbabontása 1989 május 2-án, központi jóváhagyással,
azért is, mert fenntartása is igen költséges volt.
Aztán következett Nagy Imre, az 1956-os
forradalmunk mártír miniszterelnökének újratemetése. A
titkosrendőröktől még hemzsegő Hősök Terén elhangzott Orbán Viktor
június 16-i beszéde, aki a szovjet csapatokat távozásra szólította fel.
A rendszer érezhetően erőtlenné vált. Ez az
embereknek erőt adott a cselekvéshez, a hatalmat pedig, kényszerítette!
a cselekvésre.
Június 27-én felismerve a vasfüggöny
bontásásának
PR-jelentőségét, Horn Gyula és az osztrák Alois Mock egy jól
megszervezett médiaesemény keretében látványosan átvágták a vasfüggönyt
a nyugati határon.
Az NDK fennállása 40. évfordulója
megünneplésére készült:
,,40 Jahre Erfolg” – hirdette, ugyanakkor
megkezdődött polgárainak a kiszivárgása az országból.
Sokan jöttek a Balatonhoz, hogy ott
találkozzanak
nyugati rokonaikkal, ismerőseikkel. Érezték a változásokat, és
Magyarországról már nem akartak visszamenni ,,a 40 év siker” földjére.
Megteltek velük a magyarországi táborok, szálláshelyek
Utólag tudjuk, azt, amiben 1989-ben még
senki sem lehetett biztos: hogy ekkor már Kelet-Közép-Európát a
Szovjetunió föladta.
Tisztelt Egybegyűltek!
Miközben a magyarországi 350 kilométer
hosszú
vasfüggöny ,,hivatalos” bontása folyt, innen, Romániából aggasztó hírek
érkeztek: a diktátor Ceausescu falvakat akart eltüntetni, templomokat,
temetőket.
Szögesdrót építését kezdte el a határon,
lövetett
a menekülőkre, akik között számtalan áldozat volt, köztük
marosvásárhelyi áldozatról is lehet tudni.
A híres vasfüggöny-szakítássá fajult,
Páneurópai
Piknik ötlete ilyen közhangulatban fogant: Debrecenben 1989 június
30-án, néhány ottani értelmiség ötleteként.
Lényege az volt, hogy Szent István napjának
előestéjén legyen egy vidám hangulatú piknik a vasfüggöny közelében a
határon, ahol az emberek akár maguk is bonthatják a vasfüggönyt.
A debreceniek ötletükkel szövetségesre
találtak a soproni ellenzékiek körében.
Így kezdték el megszervezni a pikniket, a
sok ezer
embert megmozgató találkozót, 1989. augusztus 19-ére, a határra ahol
egy rozzant kapu zárta el az Ausztriába vezető utat.
A szervezők a hivatalos engedélyeket is
beszerezték ahhoz, hogy egy hivatalos magyar delegációval a szomszédos
osztrák településre az ideiglenes határnyitás idejére átlátogathassanak.
A magyar-osztrák határ pár órára történő
megnyitásának programja országszerte elterjedt.
A belföldi és a külföldi sajtóhoz is
eljutott, így
az országban tartózkodó NDK-sokhoz is. A piknik és határnyitás
hivatalos kapunyitása előtt, a helyszínen megjelent, mintegy 600-800 fő
keletnémet állampolgár saját kezébe vette sorsa irányítását,
nekifeszült a kapunak és áttörte a határt.
Így lett a piknikből ÁTTÖRÉS.
A jelenlévő határőrparancsnok pedig nem
adott
parancsot a feltartóztatásukra. És így lett a helyszín mára emlékhely
és nem kegyhely.
A magyar kormány részben ezen kényszerítő
esemény
hatására nyitotta meg a határt szeptember 11-én az országban
menekültként összegyűlt keletnémetek előtt. És néhány hét múlva pedig,
már bontották a berlini falat.
Majd Prágában győzött a bársonyos
forradalom,
december elején Pozsony és Hainburg között már a csehszlovák vasfüggöny
lebontását ünnepelték, testvéries hangulatban osztrákok, szlovákok,
csehek, magyarok…
Karácsonykor pedig, Temesvárról, a
református templom segédlelkész lakása elől elindult a romániai
forradalom…
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Történelmi távlatban szemlélve, az eltelt 20
év
igen kevés idő. Joggal tehetjük fel a kérdést: Hol kezdődik a
történelem és hol van a jelen határa?
Hol a múlt, és hol a jelen határa? Hiszen ma
még sok és nehéz örökségét cipeljük az elmúlt
rendszernek. Úgy érezzük, hogy a múlt velünk él.
Bontsd és vidd! – ez volt a jelmondata a
Páneurópai Pikniknek. Azóta a ,,vasfüggönyök” mindenhol megszűntek.
Lassan a határok is eltűnnek.
Azonban minálunk, Magyarországon és itt
Erdélyben,
Romániában is állnak még a szellemi és lelki szögesdrótok. Ezek
lebontása hosszabb és nehezebb feladat. A Páneurópai Piknik és
határáttörés tárlata ezért, egyrészt, azt az üzenetet is hozta:
hogy a valódiakhoz hasonlóan, a szellemi és
lelki
vasfüggönyök lebontása is szükséges, és lehetséges. Magyarország
rendszerváltozása, Románia vérrel harcolt forradalma nem egy kapu volt,
amelyen egy új világba értünk, hanem egy útnak a kezdete, amelyen
elindultunk, de amelyen még végig kell menni.
Ezt a hasonlatot a napokban az Európai
Parlamentben az erdélyi magyarok EP-képviselője, Tőkés László mondta,
akinek Romániáért, Európáért és az emberi jogokért való tettét Hans
Gert Pöttering, az EP korábbi elnöke köszönte meg.
„Folytatnunk kell, ami 20 éve elkezdődött, a
rendszerváltás folytonosságában kell gondolkoznunk” – mondta ez
alkalommal Tőkés László.
Kísértetiesen ugyanazt fogalmazta meg, mint,
amit
’56 ünnepén, október 23-án Sopronban mondtam: hogy Magyarországon be
kell még teljesítenünk ’56 örökségét, véghez kell vinnünk a 89-ben
megkezdett rendszerváltást.
A Páneurópai Piknik másik üzenete, hogy ez
igenis,
sikerülhet, mert a mindennapi emberek akaratának, a szabadságeszméikhez
való ragaszkodásuknak is van olyan ereje, amely történelmet alakít.
Önök ezért Erdély történelmének nem csak
megélői,
de alakítói is lehetnek. Azzá kell lenniük, azért, hogy az Erdélyi
magyar kisebbség maradéktalanul megkapja azokat a jogait, amelyek
szülőföldjén megilletik.
Meg kell értetniük a többséggel, hogy a
kisebbségi jogok nem a többség ellenében működnek, hanem azt
gazdagítják, gyarapítják.
Mint ahogyan az anyaországnak meg kell
értenie,
hogy az erdélyi magyarok kettős állampolgársága a nemzet, de a
Kelet-Közép-európai térség gyarapodását segíti elő.
Ezt különösen fontos a december 5-i népszavazás
évfordulóján hangsúlyozni. Igen, be kell teljesítenünk
a rendszerváltást.
Hogy amennyire mára már természetessé vált,
hogy a
Közös Európában sem vasfüggöny, sem határok nem szabhatnak határt az
emberi szabadságvágynak, ugyanúgy legyen természetes, hogy a
nemzetiségek jogainak, – így önrendelkezésének sem, és
a kettős állampolgárságnak sem – szabhat határt senki.
Tisztelt Megjelentek!
Maros Megye testvérmegyéje,
Győr-Moson-Sopron
Megye nevében, és Sopron város nevében, mint Sopron és környéke
országgyűlési képviselője szeretném ezúttal megköszönni Önöknek, hogy
helyet adnak a kiállítási anyagnak.
Sopronnak 1921-ben megadatott a népszavazás
lehetősége arról, hogy Magyarországhoz akar-e tartozni, vagy
Ausztriához. 1921-ben – a zömében németajkú – Sopron és környéke,
de a szomszédos horvátok lakta települések is Magyarország
mellett szavaztak.
Ezt követően adományozta a nemzet a
Leghűségesebb
Város, a Civitas Fidelissima címet Sopronnak, hogy aztán 1989-ben, a
Páneurópai Piknikkel, a szabadság városa is lehessen. Az erdélyi
magyarság hűségét is a nemzet elismerése illeti, így 20 évvel a
változások után, azért, mert az eltelt 20 évben hűséges maradt
szülőföldjéhez.
A szülőföld, a magyarsághoz való hűségnek és
a
szabadságtettnek ezt az erejét kívánom Önöknek arra a jövőre, amelyben
anyaországi magyarok, erdélyi magyarok és románok egymást gyarapító,
szellemi és lelki vasfüggönyöktől, válaszfalaktól mentes világban
tudnak egymás mellett, egymással együtt élni.
|
