CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Diákélet - diákszáj

2010. április 02., péntek 10:30


Egyes intézmények veszítettek, mások nyertek a jelentkezői számokkal

Egyes intézmények veszítettek, mások nyertek a jelentkezői számokkal

Bár nőtt a felvételi jelentkezők száma, nem minden intézmény örülhet az adatoknak.

Arányaiban a legnagyobb elsőhelyes jelentkezői létszámbővülést a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája érte el, de a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola - a Heller Farkas nélkül is - 65 százalékos jelentkezés-növekedést produkált. A tavalyi évhez képest a legtöbb elsőhelyes jelentkezőt az ÁVF, a Harsányi János Főiskola és a Károly Róbert Főiskola veszítette arányaiban.

A felvételi számok a finanszírozás átalakítása óta kulcskérdés az intézmények körében, hiszen az elsőhelyes jelentkezések alapján dől el, hogy mely egyetem vagy főiskola mennyi államilag támogatott helyet kaphat a következő tanévben. Az Edupress idén is összeszedte a nyertes és háttérbe szoruló intézményeket. Az elsőhelyes jelentkezéseket vizsgáltuk, az összejelentkezői szám ugyanis félrevezető, hiszen az egy jelentkező által megjelölt összes jelentkezés szerepel az adatok között. A jelentkezői létszámbővülés az adatok jelenlegi állása szerint nagyjából 9-10 százalék tavalyhoz képest.

A legjelentősebb növekedést a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája érte el idén, a tavalyi adatokhoz képest csaknem 135 százalékos elsőhelyes jelentkezői létszámbővülést produkált. Tény, hogy 2008-ról 2009-re viszont a legnagyobb arányú jelentkezői létszámcsökkenést (36,9 százalék) szenvedte el a főiskola, az idei növekedés azonban a 2008-as adatokhoz képest is jelentős.

Szintén jelentős az érdeklődés növekedése a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola iránt, amely idén már meghirdetette az új, művészeti karán induló képzéseit. Az intézmény január elsejétől ugyan a Heller Farkas Főiskolával összeolvadt, a tájékoztatóban még külön szerepelt, így a jelentkezői létszámot is külön vizsgálták. A BKF 65 százalékos elsőhelyes jelentkezői bővülést ért el, a Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája pedig 10 százalékot.

A Tomori Pál Főiskola és a Szent István Egyetem csaknem 50 százalékkal több elsőhelyes jelentkezést vonzott, mint tavaly. Utóbbi nagyrészt a Tessedik Sámuel Főiskolával történt integrációjának köszönheti ezt a növekedést.

Csaknem 15 százalékkal növelte jelentkezői létszámát az idén az ELTE, amely így 15.000 elsőhelyes jelentkezésével és több mint 26.000 jelentkezésével messze a legnépszerűbb intézmény Magyarországon. 2000 fős elsőhelyes jelentkezői bővülését részben mesterképzéseinek köszönheti. Érdemes megjegyezni, hogy az ELTE-t a debreceni és a szegedi egyetem követi a sorban fej-fej mellett, nagyjából 4500 fővel kevesebb, 10.500 fős elsőhelyes jelentkezői létszámmal. Az ELTE az elsőhelyes jelentkezők 11 százalékát vonzotta idén.

15 százalék feletti növekedést ért el továbbá a bajai Eötvös József Főiskola (23,9), a Nyíregyházi Főiskola (19,4), a Semmelwies Egyetem (15,8), a győri Széchenyi István Egyetem (19,6), illetve a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (16,5). Ezek közül a nyíregyházi és a győri intézmény meghirdetett mesterképzéseire érkezett jelentős jelentkezői létszámnövekedés, mivel azonban a mesterképzéseknél a jelentkezések, nem a jelentkezők száma van feltüntetve, ebből egyértelmű következtetést az elsőhelyes jelentkezések alakulására nem lehet levonni.

Több mint húsz százalékot veszített elsőhelyes jelentkezői létszámából az Általános Vállalkozási Főiskola, a Harsányi János Főiskola, illetve a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola. Ezek közül csak a Harsányi János Főiskola nem indított idén sem mesterképzést. 12 százalék fölött van a Szolnoki Főiskola létszámvesztése, illetve 8 százalék körül az IBS és a Kodolányi János Főiskoláé.

A művészeti képzéseket nyújtó intézményeket érdemes külön vizsgálni, azok esetében ugyanis gyakran az induló képzések ciklikussága miatt tapasztalható jelentős jelentkezői létszámingadozás évről évre. Ettől eltekintve szép arányban növekedett a Zeneakadémiára jelentkezők száma (48,6), szinte ugyanolyan arányban, 30 százalékkal nőtt a Magyar Táncművészeti Főiskola és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem jelentkezői száma - utóbbinak elsősorban az idén meghirdetett mesterképzései miatt -, és csak kicsivel nagyobb mértékben, 31,5 százalékkal a Színház-és Filmművészeti Egyetemre jelentkezők aránya. Meg kell jegyezni, hogy a Magyar Táncművészeti Főiskola 2009-ben 2008-hoz képest 46 százalékot veszített jelentkezői létszámából az el nem indított képzések miatt, és idén ugyan növekedett, még így sem éri el a 2008-as jelentkezői létszámot.

Az egyetlen művészeti egyetem, amelyre csökkent e jelentkezői létszám, a Magyar Képzőművészeti Egyetem. Ide 4,6 százalékkal jelentkeztek kevesebben, mint 2009-ben.

Végül a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete 80 százalékkal növelte idén elsőhelyes jelentkezői létszámát úgy, hogy tavaly is - igaz csak kis mértékű - jelentkezői létszámbővülést tapasztalhatott.

Forrás: EduPress