CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Mi1más

2010. április 16., péntek 09:46


EKF: Essen és Pécs közösen mutatkozott be Berlinben

EKF: Essen és Pécs közösen mutatkozott be Berlinben

Az együttműködés jelentőségét hangsúlyozták és a közös projekteket ismertették csütörtökön Berlinben a németországi Essen és Pécs kulturális képviselői.

A Ruhr-vidéki, illetve a dunántúli város a törökországi Isztambullal együtt Európa idei kulturális fővárosa. Pécs jelenlévő képviselője, a kulturális fővárosi program művészeti igazgatója, Szalay Tamás az alkalmat felhasználta arra, hogy Sztojanovits Kristóffal, a Magyar Turizmus Zrt. németországi igazgatójával együtt a német újságíróknak bemutassa Pécs, továbbá a Balaton, valamint Budapest fő nevezetességeit, illetve idegenforgalmi attrakcióit.

A berlini magyar nagykövetségen tartott sajtótájékoztatón Hanns-Dietrich Schmidt, a Ruhr-vidéki projekt nemzetközi felelőse Szalay Tamással együtt kitért Essen és Pécs közös törekvéseire, így arra is, hogy a kulturális fővárosi szerepvállalással mindkét város egyfajta regionális kulturális összekötő kapocs szerepét kívánja betölteni. Hanns-Dietrich Schmidt emlékeztetett arra, hogy bár Essen a zászlóvivő, valójában az egész Ruhr-vidék, egészen pontosan a régió 53 városa mutatkozik be. Pécs képviselője ebben a vonatkozásban a nyugat-balkáni országokkal való együttműködésről beszélt.

Forrás: MTI