Rovat: Soproni Snassz
2000. szeptember 15., péntek 00:00
|
Capuccino, vasárnap délután Vendégem, a terhelhetőCapuccino, vasárnap délután Az idők gyors változásával a folyamatosan és ugyanakkor kiszámíthatatlanul alakuló körülményekhez való alkalmazkodás nem csak az érvényesülés, hanem hovatovább a túlélés alapkövetelménye. Míg úgy ezelőtt tíz évvel egy pénzes álláshoz jutás - a végzettségnél alig fontosabb(?) - követelményeként az agilitást (a pofátlanul rámenősséget) jelölték meg, addig ma új kihívások új követelményrendszerében a diploma és a nyelvismeret mit sem ér egy, azóta mindinkább nélkülözhetetlennek bizonyuló és kétségtelenül jól hangzó - terhelhetőségnek nevezett - tulajdonság hiányában. Ezt örökölni vagy tanulni nem lehet, ehhez hozzászokni lehet. Amennyiben egy kisiskolás iskolatáskáját megemeljük, és órarendjét végignézzük, kétség nem fér ahhoz, hogy iskolarendszerünk egyébként - a szó szoros, és átvitt értelemben is - ezért igazán sokat tesz. A magát terhelhetőnek tartó egyén a vasár- és ünnepnapok, a rendes nyári szabadság lényegi tartalmát az értelmező szótár szerinti meghatározásból sem érti, és hogy cége mobiltelefonnal teszi őt minden pillanatban elérhetővé, valamint, hogy folyamatos munkavégzését a telefonhívások átirányításával frappánsan miként oldja meg, azt az alapvető munkafeltételek egyikének, sőt alapvető munkajogának tartja. Villamosságtanban a terhelhetőséget az a határ jelenti (pl. megengedett legnagyobb áram, vagy feszültség), ameddig egy hálózati elem (generátor, vagy fogyasztó) káros elváltozás nélkül terhelhető. Mert, ugye képszerűen szólva, ha egy húsz voltos égőt kétszázhúszra kötnek be, akkor az robban, és ha a háromezres fordulatszámra tervezett motort a kétszeresére pörgetik, valamivel látványosabban, de szintén. * Nem annyira őt, mint a kagylóba önött kávét. té té |