|
Jeges teás kávé
Tudnak ők nagyvonalúak lenni...
Jeges teás kávé
Megfogadhattam volna a soproni Kilátó-beli Krúdy tanoncainak a
tanácsát,
akik e vendéglátóhelytől mindenkit óva intettek. Csak hát, mit tesz a
szomjúság,
meg a nyugisan fagyizók, kávézók, nézelődők látványa.
Jegeskávéhoz képest a lötty színe, az állaga és az illata igen
furcsa,
hogy úgy mondjam, szokatlan.
Nézegetem minden szögből jegeskávéra hangolt lelkülettel, míg
aztán
sikerült beazonosítanom - a jeges teát.
Aha. Félrehallotta a pincér a rendelést. Semmi az egész, máris
hozza
a jeges kávét, s míg leteszi, udvariasan jegyzi meg, hogy a
felszolgált
teát fogadjam el a cég ajándékaként.
Kétféle megközelítésben taglalva a probléma kvintesszenciáját,
vagy
anyagias állat módjára megállapítom, hogy bizony, bizony, nagy a
teremtett
világban használt árrés, és bőven belefér a cukros-vizes-E471-es
lötty.
Ám a hely szelleméhez és a pillanat, valamint a jeges kávé emelkedett
hangulatához
mégis csak az illik, hogy lám-lám, milyen finom úri helyre
keveredtünk,
ahol tudják, hogy a vendég, saját hibáján kívül nem mind osztrák,
mégiscsak
vendég. Mit nekik a munka, a tea, a jég, a szemétdíj, az
idegenforgalmi
adó, a kamarai tagdíj és a feketén fizetett kézilány, tudnak ők
nagyvonalúak
és gálánsak (is) lenni.
A kézzel, papírfecnire írt - boldog gyermekkort idéző - számla is
érzem, hogy csakis nekem szól, mintegy bizalmas viszonyt teremt vendég
s vendéglátós között. Imígyen jelzi, múlt szimbólumaiba rejtve, hogy
nem
tekint APEH-ellenőrnek, miért is tenné, különben a jeges teát sem
kaptam
volna csak úgy ajándékba?
Fizetünk. Nézem otthon a "számlát", a gyermekkoromat idézőt. Csak
felszámolta
a teát: jegestül, idegenforgalmi adóstul, szemétdíjastul, kamarai
tagdíjastul.
Végtére is egy álló napig saját költségén hűtötte, a dobozt
kibontotta,
kitöltötte, felszolgálta: egy szavam se lehet.
té
|