Leánykökörcsin
(Pulsatilla grandis Wender)
Nevezik még lókökörcsinnek is
Sopron környéki lelőhelye
Szárhalmi erdő száraz napsütötte helyein, keleties, délies lejtőin.
VÉDETT!
Leírása
A gyökér vastag, mélyre lenyúló (ezért a növény nehezen átültethető!).
Levelei szárnyaltak. A levélnyél felálló szőrű. Az egész levél
elszáradva
télen is megmarad. A kora tavasszal megjelenő virágokat kocsányaikkal
együtt sűrű, selymes szőr védi a hidegtől. A virágok felállóak,
nagyok,
ibolyásak vagy kékeslilák, kehelyszerűen törnek a felszínre, és
eleinte
szártalannak tűnnek. A kocsány csak a virágzás előrehaladtával és a
virágtakarót alkotó 6 színes csészelevélnek gyors, megrozsdásodó
kifakulásával egyidejűleg nyúlik meg. Virágzási ideje: március és
április.
Terméskéi egymagvúak, bibeszálaik szőrösek, éretten farokszerűek,
összességükben tollas bibét alkotnak, s ezzel a röpítőkészülékkel a
szél
szárnyán messze terkednek.
Kultúrtörténeti érdekesség
A kökörcsin szóban a kék színt jelentő török kök szó rejtőzik.
Népünk tehát ennek az Eurázsia belsejében élő és elterjedt fajnak
ismeretét a török néppekkel való első találkozás idejéből hozta
magával.
Fejlődési alakjai: kwtwrchw - kökörcz -
kökörchin.
Gyógyhatása
Korábban drognak gyűjtötték. Virágaiból és leveleiből (Pulsatilla
herba) vese-, holyag-, köszvényes és csúzos bántalmak elleni
teakeveréket készítenek.
Forrás
Csapody István (1982): Védett növényeink. Gondolat Könyvkiadó,
Budapest
Rápóti Jenő - Romváry Vilmos (1980): Gyógyító növények. Medicina
Könyvkiadó, Budapest
